Fiatalon, épphogy felnőttként elköteleződni egy kapcsolat mellett, romantikusnak hangzik, olyannak, amelyről akár sokan álmodnak is. De mi történik, ha miután az életed egy jelentős részét leélted benne, az minden várakozásod ellenére véget ér? Hogyan kezded elölről?
Nem volt sok kapcsolatom életem során. Huszonegy éves voltam, mikor megismertem a férjemet, akivel húsz évig alkottunk egy párt. Miután eljöttem otthonról, nem kerestem az új lehetőségeket, talán nem is lett volna egészséges, de mivel a tánc miatt viszonylag sok fiú van körülöttem, jó néhányan próbáltak hozzám közelebb kerülni.
A legtöbbjük irányába nem voltam nyitott, de voltak olyanok, akiknek szívesen adtam lehetőséget. És ekkor jöttem rá, hogy nem tudom, hogyan kell ismerkedni. És nem akkor, amikor flörtről van szó, hanem amikor tényleg érdekel a másik. Olvass még a témában
40-hez közel az élet nem lesz könnyebb, csak megtanulod, mi éri meg az energiádat
„Két napi előkészület, hogy egy délutánra egyedül hagyjam a gyerekekkel” – ha a férjed azt hiszi, kiveszi a részét a házasságból, küldd el neki ezt
Aki érti a működésed, tudja, hogyan szárnyalj – amikor a tanár több mint oktató
A fiatal szinglik 77 százaléka így talál szerelmet – nem az online társkereső a megoldás
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






