Egy erdei faházikós hétvégén, ahol reggel madárcsicsergésre ébredünk, és nincs más dolgunk, mint együtt lenni. Vagy egy természetközeli fesztiválon, ahol senkit nem ismerünk, és egy kicsit kiléphetünk a saját életünkből. Egy olyan helyen, ahol van tér arra, hogy ne csak megtörténjen valami, hanem át is tudjuk élni.
És ami talán még fontosabb: nem egyetlen kérdésként képzelem el
Nem azt várom, hogy a párom letérdel, felteszi a kérdést, én pedig igent mondok, és ezzel le is zárul a jelenet. Sokkal inkább egy beszélgetésként képzelem el a második lánykérésemet. Egy olyan pillanatként, ahol kimondjuk, hogy mit jelent ez nekünk. Hogy mit tanultunk eddig. Hogy mit remélünk. És azt is, hogy mit tudunk – és mit nem tudunk – megígérni egymásnak.
Mert ma már pontosan tudom, hogy az ígéretek nem attól lesznek erősek, hogy szépek, hanem attól, hogy őszinték.
Azt is el tudom képzelni, hogy az örömhírt nem azonnal osztanánk meg a világgal. Hogy megtartanánk magunknak egy-két napig. Kiélveznénk azt a furcsa, lebegő állapotot, amikor még csak a miénk. Amikor nem kell magyarázni, nem kell posztolni, nem kell reagálni mások reakcióira. Olvass még a témában
„Anyám és apám új barátnője összeverekedtek” – Így lett a nagy napom életem legrosszabbja
„Mire kiszálltunk a liftből, megtudtam, hogy megcsalnak” – Furcsa találkozások, amiknek meg kellett történniük
Ezért hiszek a második házasságom előtt is a szerelemben
„Akkor vettem először komolyan a panaszkodását” – Férfiak, mi történt, amikor a feleség levette a jegygyűrűt?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
