Itt jön a dilemma
Mert bár én feministának tartom magam – és ez alatt azt értem, hogy minden felnőtt embernek joga van eldönteni, hogyan szeretne élni –, mégis aggódom.
Hiszek benne, hogy támogatnunk kell azt is, aki a hagyományos női szerepekben találja meg önmagát. Aki szívvel-lélekkel otthont teremt, gyereket nevel, háttérországot biztosít – és ebben érzi magát kiteljesedve. De az is fontos kérdés, hogy hányan vannak, akik valóban szabadon, külső nyomás és megfelelési kényszer nélkül döntenek így? Akik nem azért választják a tradwife-szerepet, mert nem kaptak esélyt tanulni, dolgozni, függetlenedni? Akiket nem befolyásolt a családjuk, a vallási közösségük vagy a partnerük elvárása?
Mert ha valaki úgy lesz „hagyományos feleség”, hogy közben soha nem volt más lehetősége, az nem választás. Az kényszer. És bár kifelé úgy tűnhet, hogy boldog, belül talán sosem tudta meg, mi más is lehetett volna. Olvass még a témában
Feleség vagyok, nem projektmenedzser – Hogyan lett a nőkből a háztartás titkárnője?
„Soha nem merem kezdeményezni a szexet” – Miért vagy szégyellős a hálószobában?
„Többet kerestem, a végén mégis én maradtam nincstelen” – neked mit tanított a válás a pénzről?
Nem az AI-jal van bajom, hanem azzal, hogy eltűnik a kreativitás
A közösségi média pedig gyakran csak ráerősít erre a torzításra. A tökéletes reggelik, makulátlan nappalik és mosolygós arcok mögött ritkán látjuk az árnyékos részeket: a lemondásokat, az elszigeteltséget, az esetleges megbánást.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
