Az egész azzal kezdődik, hogy elkezdtek észrevétlenül hozzászokni egy rutinhoz. Eleinte még az volt a terv, hogy majd amikor kedvetek tartja, összefuttok, de egy idő után azon kapjátok magatokat, hogy néha napközben is beszélgettek a neten, szimplán arról, épp mit csináltok. Aztán már megszokássá válik, hogy péntek esténként találkoztok, vagy hogy a hét első munkanapján együtt alszotok.
Kezdetben jó érzéssel tölt el, hogy bár hivatalosan nem vagy foglalt, kicsit mégis minden olyan, mintha kapcsolatban lennétek, kötöttségek és szabályok nélkül.
A legtöbb barátság extrákkal viszonyban ez a szakasz tart a legtovább, egészen addig, míg rá nem untok a szitura, vagy az egyikőtök meg nem ismerkedik egy másik személlyel. Vagy, a harmadik fokozat, hogy egyikőtöknek gyengéd érzelmei támadnak.
Amikor jelentkeznek az érzések
Ahogy telik az idő, egyre többet vagytok együtt, már jól ismered a lakását, és több közös programot is szerveztek. Jól érzed magad a társaságában, és hirtelen beléd hasít a gondolat: sokkal jobban vonzódsz hozzá, mint kellene. Igazán megkedvelted az elmúlt hetekben, és elkezdtél fantáziálni olyanokról, hogy mennyire klassz lenne együtt elutazni a nyáron pár napra. Olvass még a témában
„Az első randiról még sírva jöttem el, idén 10 éve leszünk házasok” – Kapcsolatok, amik reménytelenül indultak, mégis sikersztorik lettek
„Megfenyegetett és az egész életem forgott kockán” – Egy nőnek sokkal több veszítenivalója van váláskor, mint egy férfinak
„A nőnek ez a luxus nem adatik meg” – ezért utálja a feleség, amikor a férje a kanapén tesped
„Két szék közül a pad alá” – amikor szerelmi háromszöget akarsz, de nem értesz a geometriához
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






