Hoppá
Meleg vagyok és 16 éves koromban hazakísért az első pasim, akivel egy forró csókot váltottunk az utca végén. Anyám éppen akkor jött haza kocsival és látta az egészet, így tudta meg, hogy nem a lányok érdekelnek. Megbeszéltem vele és örök hálám, amiért azóta is őrzi a titkomat konzervatív apám előtt.
Valamit valamiért
Apámmal nincs szoros érzelmi kapcsolatom, ennek ellenére mégis ő az, aki a titkaimat tudja. Én nem mondtam el anyámnak, hogy viszonya van, ő nem mondta el neki, hogy nem diplomáztam le. Ő intézett nekem külföldön munkát, amikor anyám úgy tudta, hogy tanulmányi útra megyek. Apám volt az, aki kimenekített és segített elköltözni, amikor kiderült, hogy az akkori pasim egy agresszív vadállat és ő volt az is, aki pénzt adott abortuszra. Anya egy áldott jó lélek, akit ezek a dolgok megtörnének, így velem kapcsolatban inkább meghagyom őt a kis álomvilágában.






