„Bevallottam a titkos bankszámlám, de már késő volt” Titkolózó férjek, mikor ért utol titeket a karma?

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Bevallottam a titkos bankszámlám, de...

„Bevallottam a titkos bankszámlám, de már késő volt” Titkolózó férjek, mikor ért utol titeket a karma?

Szabadidő

Otthonról dolgoztam és a feleségem azt hitte, egész nap a gép előtt stresszelek, pedig a valóság az volt, hogy elvégeztem a munkámat két óra alatt és a nap hátralevő részében videojátékoztam. Ő mindent elvégzett a ház körül, hogy engem tehermentesítsen, én meg önző módon hagytam neki. Addigra már annyira lusta voltam, hogy minden kis házimunka nagy tehernek tűnt. Egyik nap meglepett azzal, hogy vett ebédet és korábban jött haza. Mire észrevettem a hangos játéklövöldözés közben, már félórája az ajtóban állt és engem nézett.

Egy idegen nő a nagyapám sírjánál: a temetés, ami mindent felforgatott

Elmondta, hogy minden nap 9-10 órát húzza az igát a munkahelyén, utána bevásárol, főz és mos, tereget és rendet rak – hogy nekem könnyebb legyen – erre kiderül, hogy én úgy élek itthon, mint egy elkényeztetett tinédzser.

Szégyelltem magam, bocsánatot kértem és megígértem, hogy ezentúl mindent én csinálok itthon, de még aznap elköltözött és nem sokkal utána beadta a válópert. Ennek három éve, ma már újra házas és a Facebook fotók alapján az új férje a tenyerén hordozza, amit meg is érdemel.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Így szeretnek valójában a levegő csillagjegyek: Ikrek, Mérleg, Vízöntő
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.