Címlap / Életmód / Egészség / A testmozgás és a tanulás kapcsolata

A testmozgás és a tanulás kapcsolata

Akik rendszeresen mozognak, jellemző rájuk, hogy jobbak a kapcsolataik, jobban szeretnek iskolába járni, illetve dolgozni, kevésbé fáradtak, valamint kevésbé jelentkezik náluk a szorongás, a kimerültség, a feszültség és a depresszió. Tehát ha rendszeresen mozogsz, akkor jobb eredményed lesz az iskolában és a tanfolyamokon egyaránt, ráadásul a koncentrációs képességed is nőni fog.   Hogyan alkalmazzuk a mozgást az iskolában és a tanulás közben?

Anyajegy a nyakon: mit árul el rólad a helye?

Fontos, hogy ha nem vagyunk élsportolók, akkor is mozogjunk. Használjuk ki a szüneteinket akár az iskolában, akár a tréning alatt, vagy az otthoni tanulás közben. Amennyiben tehetjük, akkor sétáljunk, vagy lépcsőzzünk egy kicsit. Ettől nem csupán jó formában leszünk, de majd könnyebben kibírjuk a következő órákat és feladatokat is, nem úgy, mintha egész szünetben csak ücsörögtünk volna.

A délutáni tanulás során pedig iktassunk be szüneteket, amelyekben most kivételesen ne az emailjeinket olvassuk, vagy ne chateljünk, hanem egy kicsit tornáztassuk meg az izmainkat, vagy csupán nyújtózkodjunk jó nagyokat. A mozgás újra aktívvá teszi majd a figyelmünket és sokkal könnyebben sajátítjuk majd el a következő leckét, vagy könnyebben oldjuk meg a soron következő feladatot.

Olvass még a témában

Következő cikkünkAz ember top 10 legnagyobb félelmeA félelem egy olyan érzelem, amely megvéd minket a környezet fenyegetéseitől. Bizonyos tipusú félelmek minden embert jellemeznek. Tekintsd meg a félelmek top 10 listáját! Ez egy különös kettős érzés. A csalódástól félő ember nemcsak saját magát félti a kudarctól, hanem másokat sem szeretne kiábrándítani. Mindenki átéli élete…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akit a nyári forróság szerelembe sodor
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.