Hogyan találkoztál annak idején a növényi alapú étrenddel? Miért döntöttél úgy, hogy nagy szerepet adsz az életedben az állati eredetű összetevőktől mentes élelmiszereknek?
Mondhatjuk, hogy már 18 évesen, miután elkerültem otthonról, vegetáriánus lettem, és tulajdonképpen gyerekként sem igazán szerettem a húst, nem emésztettem meg jól, fáradékonynak éreztem magam utána. Majd 20 évesen, még a tanulmányaim alatt volt egy olyan hét, amikor minden diáknak ki kellett próbálni egy étrendet, és így ismerkedtem meg alaposabban a növényi alapú étkezéssel.
A változás nálam az volt, hogy nem ettem tejtermékeket, és azt tapasztaltam, hogy sokkal jobban érzem magam. Nem voltam olyan fáradt étkezések után, elkezdtem még többet főzni, és szépen, lassan áttértem a növényi alapú étrendre. Akkor 20210-et írtunk, és még nem volt annyi lehetőség az élelmiszerboltokban, mint most (például műhúsok, szójajoghurt, kókuszjoghurt, növényi tejek széles választéka), így gyakorlatilag szinte mindent magamnak készítettem el, beleértve a növényi joghurtokat, tejeket, tofut. Olvass még a témában
„Miért vagytok ilyenek…?” kérdeztem a férfiaktól és a válaszok többsége vegytiszta agresszió volt
Ezt hozza 2026. szeptember 14. a numerológia szerint: szeretet és gondoskodás
Szűz-szezon inspirációi: letisztult formák és megnyugtató natúr színek a harmonikus otthonért
Ezt hozza 2026. szeptember 19. a numerológia szerint: harmónia és lelki összhang
Visszagondolva jobb is, hogy így alakult, mert szerintem manapság éppen azért olyan könnyű rosszul táplálkozni húsmentesen, esetleg teljesen növényi alapú étrenden lenni, mert hatalmas a választás a feldolgozott növényi termékekből, amelyek össze sem hasonlíthatóak az otthon elkészített, kikísérletezett finomságokkal.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






