<div>Így tarthatod meg egyéjszakás kaland után: tedd & ne tedd</div>

<div>Így tarthatod meg egyéjszakás kaland után: tedd & ne tedd</div>

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / <div>Így tarthatod meg egyéjszakás kaland után: tedd & ne tedd</div>

Akárhogy is tervezzük, időnként előfordul, hogy a vágyak felülírják az elképzeléseinket. Ezzel nem is feltétlenül van probléma, hiszen gyakran a spontán eseményekből sülnek ki a legjobb dolgok – ez igaz a párkapcsolatokra is. De mit tegyél, ha megtartanád a kaland után?

Mentegetőzés: ne tedd

Ami történt, megtörtént, teljesen felesleges miatta szabadkoznod.

Nem kell hosszasan fejtegetned, hogy te nem szoktál csak úgy akárkivel lefeküdni, nem is érted, mi volt veled – azt főleg ne mondd, hogy minden bizonnyal sokat ittál! (Ebből nem arra fog következtetni, hogy nem vagy könnyen kapható, hanem arra, hogy hibának érzed a történteket, főleg nappali fényviszonyok mellett.)

Ne gondold azt sem, hogy bármi magától értetődik egyetlen éjszaka után, tehát egyáltalán nem számítotok egy párnak csak azért, mert lefeküdtetek egymással.

Nem ez a döntő pont, főleg nem akkor, ha tényleg szinte első pillantásra az ágyban kötöttetek ki.

Továbbra is önálló egységként kell magatokat kezelned, hiszen, ha az ezt megelőző órákban ez nem sikerült, most kell nekilátnotok ismerkedni – feltéve persze, hogy kölcsönösen többet szeretnétek.

Humor és visszafogott bók: tedd

Mint minden esetben, úgy különösen a kínos helyzetek feloldásában jól jön a humor.

Nem muszáj semmi konkrétumot mondanod neki, mikor felébredtek, és zavartan egymásra bámultok. Egy-egy mosoly, vagy nevetésbe burkolt gondolat kiválóan oldhatja a helyzetet.

A legjobb, ha ötvözöd az egészet egy bókkal, hiszen, ha nem csak megnevetteted, hanem a teljesítményét is dicséred, egész biztos, hogy feldobod a napját.

Ugyanakkor nem szerencsés arra utalnod, hogy életed legjobb numeráját töltötted vele, akkor sem, ha ez a helyzet.

Mindenki tudja, hogy a szex szoros kapocs, márpedig, ha egyértelműsíted nála, hogy hozzád bármikor mehet, nem fogja túlságosan törni magát azért, hogy lelki, szellemi szinten is kapcsolódjatok.

Nyomulás, követelőzés: ne tedd

Ha bármit is szeretnél tőle, a legeslegrosszabb, ha te kezdeményezel. Oké, az elején nem kellett túlságosan erőlködnie érted, de ez előfordul.

Azonban, ha az együtt töltött éjszaka után ismét te vagy az, aki a telefon után nyúl, akkor azzal teljesen elveszed tőle a kezdeményezés lehetőségét.

Márpedig, ha teljesen őszinték akarunk lenni, a felejthetetlen éjszaka után általában a férfiak azok, akik záros időn belül jelentkezni szoktak.

Ha ez nem történik meg, annak általában két oka van: vagy lett (volt) valakijük, vagy mégsem sikerült olyan jól az együttlét. Bármelyik is legyen, kettőtökre nézve nem szerencsés egyik sem.

Követelőzéssel, nyomulással aligha nyerheted el bármelyik férfi szimpátiáját, ebben a speciális esetben pedig borítékolhatod, hogy nem jutsz általuk előre.

Enyhe távolságtartás: tedd

Elég nehéz úgy elérhetetlennek tűnni, hogy már bebarangoltátok a másik legintimebb testrészeit, most azonban meg kell próbálnod így viselkedni. Kulcsszó azonban, hogy enyhén tartsd csak a két lépés távolságot!

Ha nagyon rideg vagy, arra fog gondolni, hogy nem érezted jól magadat az ágyban, ergo nem akarsz tőle semmit, így nem fog tovább erőlködni – meg amúgy is már megkapta, amire nagyon áhítozott, szóval annyira sem fogja törni magát, mint egyébként tenné.

Akkor mi a megoldás? A legjobb, ha éled tovább az életedet, és kicsit sodródsz az árral, figyeled a jeleit, mennyire szeretne közel kerülni hozzád. Ha ennyi volt az egész, azt is el kell fogadni, mert az egyéjszakás kaland sokszor valóban csak annyi, amennyi.

Ha viszont pozitív visszacsatolásokat tapasztalsz, akkor elkezdhettek ténylegesen megismerkedni egymással.

Engedékenység: ne tedd

Sokan könnyen beleesnek abba a hibába, hogy gyorsan igent mondanak a következő alkalomra, ám ezzel sajnos nem segíted elő a kapcsolatotok gördülékennyé válását.

Sőt, inkább még jobban belebonyolódsz az egészbe, és csak remélheted, hogy idővel nem kizárólag te fogsz a másik iránt érzelmeket táplálni.

Mire is gondolunk? Például arra, hogy amikor legközelebb véletlenül összefuttok, záros időn belül ismét az ágyban köttök ki. Vagy, tegyük fel, hogy felhív a srác, de nem egy kellemes délutánon, hanem egyik este – véletlenül pont ráér, arra gondolt, felugrana hozzád. Ennek megint egyértelmű a végkimenetele… A távolságtartáshoz ebben az esetben hozzátartozik az is, hogy utólag dolgoztatod meg.

Este te is éppen ráérsz? Tökéletes, egyetek egy vacsorát valahol! Ha visszakozik, csak szexet akar, ha nyitott az ötletre, akkor ebből még más is kisülhet!

VIDEO 2024 legszebb sminktrendje, a gyöngyházfényű smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!