Stílus / Test

7 szupercsajos feminista tetoválás, ha nem félsz vállalni a véleményed

Ezek a minták nem csak szépek, de nagyon komoly üzenetet is hordoznak, így egyrészt a környezetednek, a világnak is a tudtára adhatod a véleményedet, másrészt saját magadat is nap mint nap emlékeztetheted az elvekre, amiket követsz. Igazi inspiráló minták következnek!

Szimbólum

A karikából lefelé mutató kereszt a biológiában a nőneműség szimbóluma, ezekkel a virágmotívumokkal azonban túlmutat a biológiai kereteken, és arra emlékeztet, hogy a tágabb értelemben vett termékenység, az, amit teszünk, amit magunk körül létrehozunk, határoz meg bennünket, egyúttal a tetoválás ünnepli a nőiességet és az önelfogadásra, önmagad szeretetére bátorít.

 

Naná, hogy meg tudom csinálni!

Valószínűleg nincs olyan nő, aki élete során ne találkozott volna kimondva vagy kimondatlanul azzal a hozzáállással, hogy valami nem fog sikerülni neki, vagy nem ért valamihez pusztán azért, mert nőnek született.

Ez az aprócska kis tetoválás a három szóval egyszerre ellenállás, fellázadás a becsmérlés, lesajnálás ellen, és emlékeztető magadnak, hogy mennyi mindent értél már el – és mennyi mindent fogsz még!

 

Egyenlőség

Ez a nagyon is visszafogott, egyszerű minta nem olyan kirívóan hordozza az egyébként nagyon is fontos üzenetét:

a feminizmus ugyanis az egyenlőséget hirdeti, azt, hogy biológiai és társadalmi nemtől, rassztól, szexuális irányultságtól függetlenül minden ember egyenlő.

Ilyen egyszerű – éppen mint ez az egyenlőségjel, ami biztosan számos izgalmas beszélgetés elindítója lesz majd.

Olvastad már?  Új irányzatok hódítanak a tetoválások világában - Ezek lesznek 2020 legnépszerűbb trendjei

 

Girl power

A ’90-es években megerősödő jelszó arra emlékeztet, hogy az elmúlt évtizedekben a nők rengeteg mindent értek el saját erőből – például szavazati jogot, vagy állásokat olyan területeken, ahol korábban az elképzelhetetlen lett volna – de még mindig rengeteg a tennivaló.

Szerencsére megvan hozzá az erőnk, különösen, ha egységbe állunk, hogy tovább küzdjünk az egyenlő jogokért.

 

Küzdj, mint egy lány!

„Úgy verekszel/úgy focizol/úgy futsz, mint egy lány!” A tesiórákon gyakran hangzott el ez a mondat, ha valakivel azt akarták éreztetni, hogy valamit nem jól, gyengén, bénán csinál – ez a mondat viszont kiforgatja ezt a kritikát, és emlékeztet rá, hogy akármit is úgy csinálni, mint egy lány, a legjobb, amit magunktól remélhetünk.

Hiszen nem gyengék vagy bénák, hanem erősek, kitartóak és megállíthatatlanok vagyunk.

Szóval „fight like a girl”, azaz küzdj, mint egy lány – ez a tetoválás minden nap emlékeztet rá, hogy így tegyél.

 

Szabadság

A szabadság (freedom) a félelem (fear) felett.

Ez az egyszerű tetoválás hatalmas üzenetet hordoz, hiszen mindannyian tudjuk, hogy kilépni a komfortzónánkból, tenni a vágyaink megvalósulásáért, kiállni a véleményünkért és vállalni a felelősséget a döntéseinkért – vagyis szabadnak lenni – ijesztő dolog.

Mégis bármikor inkább ezt választjuk a megalkuvás helyett.

Olvastad már?  Pozitív megerősítés tetoválás formájában: minták, amik megnyugtatnak, ha rájuk pillantasz

 

Az én testem

Az én testem, az én szabályaim.

Hihetetlen, de még 2020-ban is nagyon erősek ezek a szavak, hiszen még mindig nem egyértelmű mindenkinek, hogy egy nő kizárólagos jogot formálhat a saját testére, és ő és egyes egyedül ő hozhat bármilyen döntést róla.

Például azt, hogy rávarratja ezeket a szavakat, ha éppen azt látja jónak.

 

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást