A problémák kezdete
A kezdeti elégedettséget azonban hamar felválthatja az elégedetlenség – leginkább a nő részéről. Frusztrálja, hogy minden feladat rá hárul és a felnőtt szerep fárasztóvá válik. Inkább intimitást, megértést várna el partnerétől. Nem érti, hogy a férfi, aki nagyszerű és eredményes a szakmájában, miért nem tudja, hol a porszívó vagy miért képtelen csak egy csészét is elmosni maga után. A férfi pedig beleunhat az állandó kritikába és felette gyakorolt kontrollba. Végül mindenkinek elege lesz a másikból.
A nők egyre követelőzőbbek lehetnek ezen a ponton, mindenbe belekötnek vagy visszahúzódnak és hallgatásukkal próbálnak érdeklődést kicsikarni a másikból. A férfiak dühössé válhatnak a kialakult helyzet miatt, passzivitásba vonulhatnak vagy tessék-lássék módon végzik el a feladatokat, amit párjuk elvár tőlük.
Az egyetlen közös pont, hogy mindkét fél azt gondolja, ő van rosszabb helyzetben.
A kialakult helyzetért mégis egyformán felelősek, hiszen közös összjáték miatt jutottak el idáig. Érdekes módon ugyanez a dinamika azonos nemű pároknál is hasonlóan játszódik le. A kialakult konfliktus tehát nem feltétlen a nemek közti különbségben keresendő. Olvass még a témában
„A függetlenségét kitüntetésként viselte” – Mennyi önállóság túl sok egy férfinak?
Sajnálom, de az, hogy már régóta együtt vagytok, nem elég jó érv, hogy küzdj egy kapcsolatért
„A huszonéves pasik úgy tekintenek magukra, mint valami fődíjra” – Miért választanak a fiatal nők egyre gyakrabban idősebb férfiakat?
„Évek óta ki nem állhatják egymást” – Boldogtalan párok rossz szokásai, amiket tévesen normálisnak hisznek
A megoldáshoz is mindkét félre szükség van: kezdetben megfelel, ha képesek újratárgyalni kijelölt feladataikat és nem evidensnek venni, hogy kire mi hárul vagy éppen mi nem.
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünk 3 jel, hogy a párod elkezdett kiszeretni belőledA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






