Régóta foglalkoztatja az embereket, hogy mivel tudnák megkönnyíteni a szülést a szülő nő és a születendő gyermek számára. Egyes helyeken még ma is őrzik a régi hagyományokat; Guatemalában a bábák egy szülő asszonyt formázó furulyán játszanak, hogy a muzsikaszóval odacsalogassák a segítő szellemeket. Máshol egy apró virágot tesznek a szülő nő mellé. A növényt Olaszországban Mária rózsájaként, Görögországban pedig „Isten anyjának keze”-ként emlegetik: úgy hiszik, a meleg szobában kinyíló szirmok megnyitják a születendő gyermek útját.
A szülési pozíció is sokat változott; az ókori Görögországban a szülés egy kipárnázott széken zajlott, míg Dél-Afrikából származó fafaragványok tanúsága szerint a nők térdeltek, vagy guggoltak, sőt! Időben és térben sem kell ilyen messzire kalandoznunk; a függőleges testhelyzetek előnyben részesítéséről számol be a Magyar néprajzi Lexikon is:
A szülő nő „állva szülésnél a falhoz támaszkodott, az ajtófélfába vagy a szoba gerendájába akasztott kötélbe kapaszkodott, vagy ketten fogták a hónaljánál fogva. Térdepelve szülésnél a szoba sarkán vagy közepén a puszta vagy szalmával borított földre térdepelt; vagy kezével két felfordított szakajtóra guggolt, két székre vagy a szövőszékre támaszkodott. A bába a szülő nő előtt vagy mögötte ülve várta az újszülöttet.” Olvass még a témában
Az sem számított ritkaságnak, hogy aktív testmozgással igyekeztek beindítani a szülést; beduin asszonyok között például még ma is bevett szokás, hogy hastáncra biztatják szülés előtt álló társukat, hogy medencéje forgatásával fokozza a méhösszehúzódások intenzitását, és segítse a gyermek legoptimálisabb elhelyezkedését.