3 DIY szőnyeg, amit könnyedén elkészíthetsz kézügyesség nélkül is

3 DIY szőnyeg, amit könnyedén elkészíthetsz kézügyesség nélkül is

Címlap / Otthon / Dekor / 3 DIY szőnyeg, amit könnyedén elkészíthetsz kézügyesség nélkül is

Én vagyok az az ember, aki technikaórán, míg a többiek könyvjelzőt hímeztek, egyszemélyes előadásokkal szórakoztattam őket, mert még a tanár is hamar belátta, hogy ezzel mindenki jobban jár. Szóval a kézműveskedés és én nem vagyunk jó barátok. De még így is az volt az első gondolatom, amikor ezeket a rongyszőnyeget megláttam, hogy ki fogom őket próbálni –egyrészt pofonegyszerűek, másrészt talán én is picit ügyesebb lettem 13 éves korom óta.

Pompom szőnyeg

Amire szükséged lesz: olló és ceruza, gyapjúfonal, két különböző méretű, kerek tárgy, csúszásgátló szőnyegalap, kartonpapír.

A kerek tárgyakat használva sablonként, vágj ki két kört a kartonból úgy, hogy a kisebb tárgyat a nagyobb kör közepén rajzolod körbe, és vágd ki ezt is úgy, hogy egy CD-re emlékeztessen a végeredmény.

A pamutszálat hajtsd négyszer egymás mellé, majd vágd el, és a kör közepén átdugva a végét, hurkold rá a kartonra, ahogy az a videóban látható nagyjából 2:50-től. Ha ezzel megvagy, kezdd el a pamutot körbetekerni a kartonon. Ha már teljesen befedted a papírt, hajtsd ketté a kartongyűrűket, és az ollóval vágd körbe a pamutkarikát.

Ezután kösd össze a fonal két végét úgy, hogy a pompom közepén legyen a csomó. Végül távolítsd el a papírt, és már kész is az első puha gömböcskéd! Készíts annyit, amennyire szükséged van, majd a fonalat egy nagy lyukú tűn keresztül fűzve rögzítsd őket a szőnyegalátétre.

Rojtos szőnyeg

Amire szükséged lesz: bármilyen anyag, lehet régi törülköző is, csúszásgátló szőnyegalap, olló, vonalzó.

Először vágd fel az anyagot nagyjából 2,5×13 centiméteres csíkokra. Ez után vágd le a szőnyegalapból a szükséges méretet, majd vedd magad mellé az anyagcsíkokat, és húzd keresztül őket a szőnyegalap lyukain, majd lazán csomózd meg őket. Attól függően, hogy milyen anyaggal dolgozol, és mekkorák a szőnyegalapon a lyukak, eltérő lehet, hogy milyen sűrűn kell felhelyezned a csíkokat.

Kísérletezz bátran, ha nem tetszik, amit látsz, egyszerűen bontsd vissza az anyagot, és próbálkozz újból, amíg megtalálod a számodra megfelelő elrendezést. Folytasd a munkát addig, amíg teljesen be nem fedted a szőnyegalapot.

Mintás szőnyeg

Megtaláltad a kedvenc színedet vagy mintádat, de nem találsz megfelelő szőnyeget? Ha legalább közepes súlyú textilről van szó, akkor nem is olyan nehéz a dolgod. Fektesd le az anyagot úgy, hogy a mintája nézzen lefelé, majd az egészet  fújd be ragasztó spray-vel.

Ha ilyet nem találsz, használhatsz egyszerű textil ragasztót is, ekkor viszont ügyelned kell arra, hogy egyenletesen oszlasd el, és ne is áztasd át vele az anyagot. Ha már mindenhol van a ragasztóból, tedd a textil közepére a csúszásgátló szőnyegalapot, aminek kisebbnek kell lennie, mint magának a textilnek. Hajtsd fel a textil széleit, és nyomd rá őket az alátétre, hogy biztosan odaragadjanak.

Ha a lelógó anyag túl nagy, akkor először vágj le belőle, mert ha túl nagy részt fedne el az alátétből, akkor könnyen kicsúszna a lábad alól, amikor rálépsz.

VIDEO Így készíts pár perc alatt merész, füstös szemsminket

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!