Shakira
A kolumbiai dalszerző-énekesnő Latin-Amerikában a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb jelensége, népszerűsége pedig Európában is igen jelentős. Állítólag négyévesen már verseket költött és alig volt ötéves, amikor egy közel-keleti étteremben meghallotta a hastáncos zenék üteméhez használatos doumbeket.
A dob hatására olyan extázisba jött, hogy elkezdett az asztalon táncolni, s a végén az egész étterem tapsviharban tört ki. Iskolájában azonban nem engedték énekelni, arra hivatkozva, hogy túl erős hangja van, elnyomja a többi gyereket az énekkarban.
Tizenhárom évesen már népszerű hastáncosként tartották számon. Olvass még a témában
Így lesz mindig friss illatú a fürdőszobád, erős vegyszerek nélkül is
Lehalkítom a zenét, amikor kocsival egy címet keresek – 10 furcsaság, amit mindannyian elkövetünk
Júniusi kerti feladatok, amik eldönthetik, milyen lesz a kerted egész nyáron
A Hamnet nyomában: házak, amelyek elképesztő titkokat rejtenek a 16. századról
Számos zenei díjat nyert világszerte, többek között nyolc Latin Grammy-díjat, két Grammy-t, tizenöt Billboard Music Awards-díjat, öt MTV Video Music Awards-díjat, egy People’s Choice Awards-díjat és Golden Globe-díjra is jelölték.
Férje a világbajnok focista, Gerard Piqué, két kisgyermekük van.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






