Bivalyporcok és szivacs helyett szilikon: a mellnagyobbító műtétek elképesztő történelme
Az orvostudomány fejlődése elképesztő a 21. században, nincs ez másképp a mellnagyobbító műtétek esetében sem, hiszen mára már…
2023.02.22.Az ELTE anglisztika szakán végeztem, ahol média specializációsként volt lehetőségem megismerkedni az újságírással. Itt jött a lehetőség 2012-ben, hogy az akkor induló Men’s Health magazinnál gyakornokoskodjak. Az évek során dolgoztam még a Runner’s World, a JOY és a Playboy szerkesztőségében, ahol interjúkat készítettem, cikkeket írtam, fordítottam a nyomtatott és az online felületekre is. 2018-ban megkaptam a legjobb Y-generációsnak járó Smurf díjat, amit a kiadó munkatársai szavaztak meg nekem.
2020 februárjától dolgozom a bien.hu-nál, leginkább szépség, divat és lakberendezés témában írok cikkeket. Ezeken kívül mélyebben foglalkoztat a mentális egészség témaköre, a környezetemben is próbálok azért aktívan tenni, hogy ne számítson tabunak, ha valaki ilyen jellegű problémákkal küzd.
Imádom a kreatív feladatokat, például a képszerkesztést és a grafikai munkákat, ezekkel napi szinten akár órákat is el tudnék tölteni.
Az orvostudomány fejlődése elképesztő a 21. században, nincs ez másképp a mellnagyobbító műtétek esetében sem, hiszen mára már…
A hagyományos kínai orvoslás tanai máig rendkívül népszerűek annak ellenére, hogy az évszázadok alatt szinte alig változott. A…
A szalagok évszázadok óta jelen vannak a divatban. Még az 1700-as években a francia couture tette népszerűvé a…
Mindannyiunk életében vannak olyan helyzetek, konfliktusok és szakítások, amik után kilátástalannak tűnik a jövő. Azonban pontosan ezekben a…
Sokak szerint az arc térkép a lélekhez és a személyiséghez, vagyis a különböző vonások változatos tulajdonságokra utalnak. Az…
Közeleg a tavasz, egyúttal pedig a gardróbod felfrissítésének ideje is. Ha viszont nem szeretnél sokat - vagy egyáltalán…
Végre közeledik a tavasz és vele együtt a megújulás időszaka. Nincs alkalmasabb időszak az évben, amikor érdemesebb lehet…
Nem csak rajtad, hanem a bőrödön is látványos nyomot hagyott egy átmulatott éjszaka? Ez könnyen lehet, hiszen a…
Ugyan a Valentin-nap remek lehetőség arra, hogy kifejezd a szerelmedet a párod iránt, nem csak ilyenkor jöhet jól…
Annak ellenére, hogy a balayage nem ment ki a divatból, sőt, a természetes hajszínek kedvelőinek még mindig szuper…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.
