Ezért vádoljuk a szeretőt félrelépés esetén – a pszichológiai magyarázat

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Ezért vádoljuk a szeretőt félrelépés...

Ezért vádoljuk a szeretőt félrelépés esetén – a pszichológiai magyarázat

Nem akarsz a bizonytalanságoddal szembesülni

Amikor valaki szembesül azzal, hogy a társa félrelépett, vagy akár csak erre készült, a kezdeti dühöt idővel felváltja az önvádaskodás. A legtöbben magukban keresik a hibát, próbálják kitalálni, mit ronthattak el, illetve mi az, ami a harmadik félben megvan, bennük viszont nincs. Ez egy nagyon összetett kérdés, és egy évek óta tartó párkapcsolatban, házasságban minden bizonnyal számos dolog áll a háttérben, ami idáig vezethetett.

Férfiak őszintén: mit látnak a feleségük arcán húsz év után

Szinte bizonyos, hogy mindkét fél elrontott valamit, bár ettől még nem szabad felmenteni azt, aki ténylegesen a „könnyebb utat” választotta.

A saját bizonytalanságunkkal azonban nagyon nehéz szembenézni, akárcsak azzal, hogy sérült az önbizalmunk, illetve, hogy mástól várjuk a felfoldozást, a megmentést. Sokkal könnyebb a harmadik felet utálnunk, rajta levezetnünk a bennünk felgyülemlett feszültséget, mint szembenézni a fennálló helyzettel, illetve megoldani azt. Egyszerűbb azt mondani, hogy ha ő nem lenne, akkor ez a helyzet sem lenne. Az igazság az, hogy a szituáció nem változna, csak valaki más kerülne a harmadik fél helyére. 

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Ezt árulja el rólad a neved első betűje a numerológia szerint
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.