Szeretem az egyenes beszédet, valamint azt, ha a nő képes kérni, és elmondani, mit szeretne. Mi férfiak ugyanis bambák vagyunk és lusták, emellett a gondolatolvasás képessége is messze áll tőlünk.
Nem szeretnék általánosítani, de sajnos a hölgyek egy része egyszerűen elvárja a párjától, hogy az mindig tudja, mikor mit kell tennie, mikor kell kivinni a szemetet, mikor illene virágot vagy valamilyen ajándékot hoznia, elmosogatnia, takarítania stb. És mivel fizikai képtelenség ilyesmit elvárni egy férfitól (tisztelet a kivételnek, sajnos nem közéjük tartozom), általában az lesz a vége, hogy a nő bevágja a durcát, vagy látványosan szomorkodni kezd. „Mi a baj, drágám?” – jön a kérdés a pasitól. „Semmi, miért is lenne baj?!” – jön az egyáltalán nem megnyugtató válasz, ugyanis a nő viselkedése továbbra is rideg, távolságtartó marad. Ekkor már tudjuk, hogy rossz fát tettünk a tűzre, vagy épp az a baj, hogy valamit nem tettünk meg, amit kellett volna. No de mit?! A hatalmi harcokkal teletűzdelt érzelmi szado-mazo kapcsolatokban egész nap eltarthat, mire a nő „kegyeskedik” elmondani a férfinak, mi nyomja a lelkét, de csak hosszas könyörgés után. És sajnos ilyenkor már az sem segít, ha megtesszük a dolgot, mert hát már késő, ezt magunktól ki kellett volna találnunk!
Miért akarja a nő megváltoztatni a férfit?
Valahol olvastam a következő idézetet, amit lehet, hogy nem sikerül szó szerint visszaadnom, de a lényeg érthető: „A férfi azt szeretné, ha az a nő, akit megismert, sosem változna. A nő viszont azt szeretné, hogy a férfi változzon meg. Ehhez képest a nő megváltozik, a férfi pedig nem.” Ez önmagában gyilkos kombinációnak tűnik, és nyilván van benne valami. Amikor két felnőtt, érett ember megismerkedik mondjuk 25-28 éves korában, akkor már kialakult minden jellemvonás, lustaság-mutató, tisztaságmánia-szint, szeretetnyelv, kommunikációs készség. Ezeken változtatni már csak minimálisan lehet, legalábbis nálunk, pasiknál. Ha gyerekként lusta dögök voltunk, akikbe a szülők nem nevelték bele a mosogatás, takarítás felelősségét, fontosságát, akkor felnőttként sem leszünk takarítóangyalok, akik portörlővel a kézben azt lesik, melyik szegletét kell letörölni a szobának.
Szóval megtörténik a megismerkedés, működik a kémia, lángol a szerelem, és mindkét fél úgy érzi, a másik maga a tökély. Aztán lecseng az első hullám, amit az összeköltözés még jobban felgyorsít, hiszen lakva ismerszik meg az ember. Néhány év elteltével (gyakran sokkal korábban) már repedeznek a falak, kiderül, hogy a szőke herceg nem is szőke, lova sosem volt, ráadásul pocakos, lusta, és mindig meccset néz. Mit tegyünk ilyenkor? Én a kommunikáció erejében bízom, és abban, hogy ha egy férfi szereti a nőt, akkor megteszi azt, amire a másik kéri. Ki fogja vinni a szemetet, el fog mosogatni, és fel fog porszívózni. Lehet, hogy nem egyből, de valamikor a közeljövőben… A hölgyek egy részének azonban ez nem elég, ők azt szeretnék, ha a férfi ehhez még jó képet is vágna, sőt, minden nap megtenné ezeket a dolgokat anélkül, hogy szólni kéne érte. Sajnos azonban mi nem így működünk, nem indul be a pavlovi reflex, ha gyűlni kezd a mosatlan, vagy sok lesz a „szellőztetés céljából” elől hagyott ruhadarab. Ez persze bosszanthat egy nőt, de ha nem tudja elfogadni, hogy az általa választott pasi ilyen, akkor hagyja ott a francba. Ha pedig el tudja fogadni, akkor ne büntesse a férfit folyamatos durcázással, és azzal, hogy „már megint nem találtad ki a gondolatomat!” Ebbe ugyanis mi belehülyülünk, agyvérzést kapunk ötvenévesen, vagy szívrohamot, jobb esetben pedig elmenekülünk az asszonytól.
A szeretetnyelvi különbségeket sem könnyű összeegyeztetni
Az öt szeretetnyelv egy pár- és pszichoterápiai fogalom, amelyet Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó alkotott meg 1992-ben. Ezek a következők: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés. Ezek gyerekkorunkban alakulnak ki bennünk, attól függően, hogy a szüleink hogyan bántak velünk. Akit sokat ölelgettek, puszilgattak, annak a szeretetnyelvei között ott lesz ez is, tehát ha a barátja/barátnője megsimogatja, megcsókolja, akkor szeretve fogja érezni magát. Akit viszont inkább szóban dicsértek, és ajándékokkal halmoztak el, viszont elvétve kapott csak szülői ölelést, azt felnőttként hiába fogja babusgatni, puszilgatni a párja, nem azt a hatást fogja ezzel elérni, amit szeretne. Egy tökéletes világban mindenki érzékelné mind az öt szeretetnyelvet, de sajnos az a helyzet, hogy sok családban a gyerekek nem kapnak sem dicséretet, sem minőségi időt, vagy simogatást a szülőktől, így labilis, szeretetéhes felnőttekké válnak, akik ráadásul nem is igazán tudják érzékelni és értékelni a feléjük irányuló pozitív érzéseket, mert nem tanulták meg kiskorukban.
A fő gond pedig az, hogy mindenki alapból azt gondolja, hogy amit én a szeretet jelének érzek, azt más is, de ez nincs így. Tegyük fel, hogy van egy férfi, akinek a szeretetnyelve csak az ajándékozást foglalja magában, ugyanis a szülei mindig ignorálták, lepasszolták, és inkább játékokat vettek neki, hogy nyugtuk legyen. Ez a pasi összejön egy érzelemgazdag nővel, akit dicsértek, ölelgettek, és sokat foglalkoztak vele. A nő próbálja kimutatni érzéseit a férfinak, ezért dicséri, ölelgeti. A pasi ezt csak nyűgnek érzi, nem szeretetnek, bezzeg ha kapna egy jó drága órát a nőtől, akkor tudná, hogy minden rendben. Ő viszont alig ér a nőhöz, nem bókol neki, és az együtt töltött idő során is a telefonját nyomogatja, de emellett drága ajándékokkal halmozza el. Mi lesz ebből? Baromi nagy szakítás. A két fél nem azt adja a másiknak, amit az elvár, még ha csak tudat alatt is. Persze kellő intelligenciával és kommunikációval át lehet hidalni ezeket a dolgokat (kevésbé szélsőséges esetekben, mint az előbb említett példa), de nem könnyű feladat, és akár évekig is eltarthat a „szótár-egyeztetés”.