A vágyakozás fenntartásában segít az is, ha úgy tudjátok menedzselni a közös életeteket, hogy közben megtartjátok a saját kis intim szférátokat. Ez bizony azt jelenti, hogy egyáltalán nem muszáj sülve-főve együtt lenni, nem kell folyton közös programokat csinálni. Sőt, sokszor az a legjobb, ha rendszeresen szerveztek külön találkákat a barátokkal, vagy olyan hobbit találtok, amit egyedül űzhettek.
Ez mindkettőtöknek ad egyfajta szabadságot, önállóságot, ami hosszú távon nagyon pozitívan hathat a kapcsolatra.
Nem kell tartani a félrelépéstől, mert ha ezen agyalsz, akkor az így is, úgyis be fog következni, függetlenül attól, hogy mekkora „pórázon” töltitek a mindennapjaitokat. Ellenben, ha nem érzitek úgy, hogy a másik feletek szinte tökéletesen összeolvadt veletek, könnyebb lesz a vágyakozást is fenntartanotok. Arról nem is beszélve, hogy mindig izgalmasabb felfedezni azt, aki időnként kicsit megváltozik, mint azt, aki mindig ugyanolyan és állandóan elérhető.