A szerelem tényleg egy „betegség”? Régen egy klasszikus kórnak számított

Görcsbe szorul a gyomrod, hevesen ver a szíved, koncentrálni sem tudsz, csakis a másik jár a fejedben? Nem eszel, nem alszol normálisan, csakis egy ember jár a fejedben, Ő? Szerelmes vagy és belebetegedtél az érzésbe, hogy elhagytak vagy éppen viszonzatlan szerelemben szenvedsz.

Szerelembetegség régen…

Amióta világ a világ, mindig is voltak szerelmes emberek, hiszen társas lényként éljük a mindennapjainkat, ezen a Föld nevű bolygón. Arisztotelész szerint kényszerképzet rögzülése, Platón pedig szent betegségnek nevezte, a szerelembetegséget. Majd a 13. század óta létező jelenségként írja le az orvostudomány. A tünetei megegyeztek, a már ismert meghatározással, a depresszióval.

Aki ebben a kórságban szenvedett jellemző volt rá, hogy álmatlanság gyötörte, levert volt, apátiában szenvedett, és monomániás gondolkodás uralkodott rajta. Feladataira elvégzésére alkalmatlanná vált az egyén.

A szerelembetegség egyik elnevezése, az erotikusz kifejezés volt. Abban az időben úgy gondolták, hogy a betegség kialakulása, a fekete epe túltengése miatt alakulhat ki. Hogy a tüneteket enyhítsék, diétát, alvást, masszást, tornát, fürdőzést javasoltak. De volt, aki szerint egy kiadós verés hozza meg a gyógyulást. Mások a borfogyasztást, nyugtatók szedését, és a zene hallgatás eltiltását, és az irodalmi művek megvonását javasolták.

Bármi nemű gyógyulási javaslatokat is tettek előző koraink „gyógyítói”, rengeteg szerelmes irodalmi, zenei mű maradt ránk, amiért hálásak lehetünk azoknak, akik átélték évszázadokkal ezelőtt is, az egyszer legcsodálatosabb, máskor pedig a legádázabb betegséget, amit szerelemnek hívunk. 

És napjainkban…

Ma már elég furcsának tűnne, ha elmennék a körzeti orvosunkhoz és körülírnánk neki a következő tüneteket. Letargia, étvágytalanság, vagy túlzott falánkság, magas vérnyomás, kimerültség, sírás, és akár pszichoszomatikus tüneteket is szerepelnének a felsorolásainkban.

Orvosunk nagy valószínűséggel egy teljes kivizsgálást javasolna, hogy a testünket kontrollálja. És ha nem a test, hanem a lelki okokat is analizálná, kiderülne, hogy egyszerűen, „csak” szerelmesek vagyunk.  De ha nem vigyázunk eléggé, akkor a testünk is megsínyli a lelki bajainkat.

Legyengülünk, és az immunrendszerünk nem tudja felvenni a harcot a kórsággal szemben. És a legrosszabb esetben, hogy csökkentsük a fájdalmainkat alkoholhoz, droghoz nyúlunk vagy öngyilkos gondolataink is támadhatnak. Ne menjünk el eddig a mélypontig. Egy éppen szakítást átélő vagy egy viszonzatlan szerelemben szenvedőnek nehéz okos dolgokat javasolni, főként olyanokat, amit abban a mélységesen szomorú állapotában meg is tud fogadni. Amit tehetünk érte, hogy mellette állunk és támogatjuk őt abban, hogy átmenjen a betegség fázisain.

Amikor elszigeteli magát mindenkitől és egyedül a besötétített szobájában, csak fekszik és sír egyfolytában. Ha haragszik mindenre, és mindenkire és végtelenül szerencsétlennek érzi magát. Folyton a másik félt magasztalja, vagy éppen a legrosszabbakat mondja róla. Szinte depressziósnak is tűnhet a viselkedése. És ha azt látjuk, hogy már napok, hetek, vagy akár hónapok telnek el, úgy hogy a szenvedéséből képtelen felállni, mindenképpen javasoljuk neki pszichiáter segítségét.

Semmiképpen se hagyjuk magára, és áltassuk azzal magunkat, hogy a sebeit az idő majd begyógyítja.

Hiszen tudjuk, hogy nincs olyan ember, aki ne élte volna át a szerelemi bánat tüneteit. De az, hogy kinél milyen mélységben és fájdalomban csapódik le, az csakis emberfüggő. Vegyük komolyan a szív fájdalmait, hiszen ez mozgatja és teszi szebbé a mindennapjainkat. És figyeljünk sokkal, de sokkal jobban inkább magunkra és ne arra, aki elhagyott, megbántott és nem vette komolyan az érzéseinket. Segítsen mindenkit Fodor Ákos gyönyörű gondolata a szakítás utáni szakaszokban. „Hála azoknak, akik elhagytak. Bántott-nem én bántottam.”

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!