🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/10 Megbocsátás
Az egyik szekta-tag megerőszakolt. Én 16 éves voltam, ő pedig 40 felett járt. A felesége megtudta és elmondta a Tanácsnak, ami – mint szinte mindenhol – idős férfiakból állt. A férfinak látványos ünnepség keretében bocsátottak meg, engem pedig megbüntettek, megbélyegeztek és közölték, hogy egész életemben Isten bocsánatáért kell majd esedeznem a „bűnömért.” Anyám volt az egyetlen, aki mellettem állt és úgy döntött, elhagyjuk a gyülekezetet, apámat és a nővéremet azóta sem láttam.
5/10 Gyermekáldás
Unokatestvérem Amerikába szökött egy fiúval, akiről annyit tudtunk, hogy egy istenhívő felekezet tagja. Ott az is kiderült, hogy minden nőnek kötelező lefeküdni a vezetőjükkel és gyereket szülni neki, így unokatestvérem hamar hazajött. Azt is mesélte, hogy a gyerekeknek olyan édességet adtak, amit előtte megszórtak valamivel, amiről meggyőződése, hogy kábítószer volt.
A húgom minden vágya volt, hogy egyetemre mehessen, régész akart lenni, de a vallási vezetők nem engedték. Azt mondták, úgyis nemsokára jön a világvége, semmi értelme, menjen csak a földekre dolgozni, mint a többiek. Ő ezután nem látta értelmét az életnek is öngyilkosságot kísérelt meg. Akkor döbbentem rá, hogy nem vallási gyülekezetben élek, hanem szektában, amikor a tagok nem engedték, hogy meglátogassam a kórházban. Sírva kérleltem őket, mondván a húgomnak most van rám a legnagyobb szüksége, de azt mondták, csak megingatna a hitemben. Amikor a nővérem felépült, együtt kezdtünk új életet, szüleinket hátrahagyva.