🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
7/10 A ruha
Akkor kezdtem gyanakodni, hogy itt valami nem stimmel, amikor a két nagynéném 12 éves koromban elvitt menyasszonyi ruhát próbálni. Két év múlva feleségül akartak adni egy majdnem 50 éves férfihoz, aki magas pozíciót töltött be az egyházunkban. A szüleim szerencsére nem látták túl jó partinak a még náluk is idősebb vőlegény-jelöltemet és elmenekültünk.
8/10 Fájdalomcsillapítás
Testvéremmel magántanulók voltunk és már tizenéves elmúltam amikor megtudtam, hogy léteznek gyógyszerek és fájdalomcsillapítók, de a szüleim sosem adtak nekünk, mert tiltotta a vallásuk. Kérdeztem anyámat, hogyan hagyhatta, hogy fájdalmunkban sírjunk és szenvedjünk, amikor ezekre van gyógyír, de csak annyit mondott, hogyha kórházba kerülnénk, akkor sem kaphatnánk vért, ha az életünk múlna rajta, mert a szentírás tiltja.
Tizenévesen rájöttem, hogy meleg vagyok és mivel ez a családom szigorú evangélikus vallása – azaz egyfajta szektája - szerint halálos bűn, a pokolban fogok égni az örökkévalóságig. Úgy döntöttem, nem vagyok rossz ember és nem bűn az, hogy meleg vagyok, sajnos ennek az ára az volt, hogy a családom kitagadott.