Ha a szerelem helyébe egymás rombolása lép, akkor idővel az egyik félben megfogalmazódik a szakítás gondolata. De vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy kimondjuk a végső szót? Sokan úgy vélik, hogy a szakításhoz is idő kell, mások pedig az elhatározásokban hisznek.
Szakítani és szeretni is úgy tudunk, amilyenek vagyunk – ki angol hidegvérrel, mások olaszos szenvedéllyel. De a végső lépéshez mindenkinél egy folyamat vezet. Színezi a történetet a sok jóakaró véleménye – a család a boldogságod támogatja, a barát, akinek annyit sírtál a vállán óvatosságra int, a szuper biztos párkapcsolati könyvek pedig még jobban összezavarják a képet. Mikor mindenkit meghallgattál, és az ajánlott jósnőt is kipróbáltad, akkor jön a magadba nézés. Vajon te mire is vágysz? Meddig érdemes még kompromisszumokat kötni, mit kapsz te és mit adsz fel magadból, hogy még mindig működjön a párkapcsolatod?
Amikor mély lejtőhöz értetek, azt már mindketten felismeritek és mérlegeltek, hogy érdemes-e még energiát fektetni a visszafordításába. Szerencsés helyzetben érkezik egy külső segítség, legyen szó párkapcsolati terapeutáról vagy egy jó barátról, coachról, aki felnyitja a szemed. De az esetek többségében belülről kell megoldani a problémát. Mikor mindketten sértve érzitek magatokat, akkor egyre nehezebb követelés és elvárás nélkül belevágni a beszélgetésekbe. Vajon érdemes ennél a pontnál is érzelmekből cselekedni? Azt gondolom, el kell jutni a racionális fordulathoz, mikor mindketten belátjátok a saját hibáitokat és a másik áldozathozásait egyaránt. Míg nem születik meg az együttműködésre való hajlandóság, addig csak a sérelmek minél mélyebb feltépkedése fog egyre mélyebbre nyomni benneteket. Az együttműködés első lépése a megértés – legtöbbünk neveltetéséből fakadóan nem képes kilépni a szerepköréből. Ha megértetted a másik viselkedését az még nem elegendő a tovább lépéshez. Valamilyen más megoldás kell, hiszen azért jutottatok idáig, mert a vitáitok kimenetelét nem sikerült megváltoztatni. Ki kell lépni a megszokott normákból és szerepkörökből, és kipróbálni más konfliktuskezelési utakat.
A párkapcsolati válságokat az együtt fejlődés krízise is okozhatja – amikor szinte már gyűjtögeted, hogy a másik mi mindenben cselekszik éretlenül, és így keresel önigazolást minden alkalommal. Belegondoltál már, hogy eközben mi a célod? Mert abban biztos lehetsz, hogy nem a „boldogan éltek, míg meg nem haltok” felé tartasz. Ha vele tervezel, akkor miért nem a pozitív élményekre koncentrálsz inkább? Persze, ha ezt csak önvédelemre használnád, hogy eltakard a mindennapi közös kudarcok valóságát, akkor azzal is csak önmagad károsítod. Fel kell ismerni azt is, ha nincs hatékony módja a válságkezelésnek, és engedni szakadni a szálakat, még akkor is, ha fáj. A legtöbben félnek ettől, és inkább a felszínen maradnak, pedig nem hazugság, hogy az eső után kisüt a nap, és ha túl vagy a nehezén, akkor valami sokkal jobb vár rád.
De hol van a recept? Lassan váljunk el vagy döntsünk, és lépjünk? Ahány kapcsolat, annyi megoldás. Vannak olyan típusok, akiket a hirtelen válás megrémiszt, és a gyorsan támadt űrtől annyira bepánikolnak, hogy visszarohannak a már rég nem működő kapcsolatba, csak ne kelljen az ideiglenes magányt választaniuk. Ennél talán egyel jobb, ha együtt maradnak, és minden nap szembesülnek azzal, hogy nem működik, fokozatosan eltávolodnak már-már annyira, hogy a másik érintése is idegenné válik, és ezután engedik el egymást. Van, aki sokszor szakít és újabb esélyt ad, és ezzel magyarázza meg magának, hogy ő mindent megtett, s mégsem működik. Épp ezért mások kapcsolatát igen óvatosan szabad csak megítélni. Csak lassan mutatkozik meg, hogy kiben mennyi változási és fejlődési potenciál van, és mennyi értéket és közös célt képesek megtalálni az életükben. Ne ítéljünk abból, hogy kinek mi fontos és mi elégíti ki szeretet- és fejlődési igényüket. Vannak, akiknek nincsenek különösebb vágyaik, így nem frusztrálódnak azon állandóan, hogyan lehetne jobb és boldogabb életük, hanem képesek egy egyszerűbb, csendesebb létben is örömet találni. Az életet sokféleképpen le lehet élni vagy inkább meg lehet élni.