Az, hogy az összeköltözés súrlódásokkal jár, mindenki számára egyértelmű, de hogy az ember milyen ostobaságokon képes vitákat folytatni, azt addig el sem tudja képzelni, amíg huzamosabb időt nem tölt egy fedél alatt a kedvesével. Szerelem ide, szerelem oda, együtt élni valakivel, és alkalmazkodni hozzá, illetve hozzá igazítani az addig senkit nem zavaró szokásainkat, bizony nem egyszerű. Az alábbi dolgokon tényleg váltottak már ki veszekedést, amit utólag nehéz elképzelni is.
Hol a helye a paradicsomnak?
Mivel azon összeveszni, hogy az elején vagy a végén kell-e nyomni a fogkrémes tubust, túlságosan is kommersz lenne, mi azon folytattunk (szerintünk) komoly érveket felsorakoztató vitát, hogy a paradicsomot a hűtőben, vagy a konyhapulton érdemes-e tárolni.
Míg én a szavatosság megőrzése mellett érvelve a hűtőre voksoltam, az akkori párom szerint a paradicsomnak a konyhapulton volt a helye, hogy szobahőmérsékleten maradva bármikor önmagában is fogyasztható legyen.
Olajon vagy vajon?
Más kontinensen nevelkedett szerelmemnél számítottunk arra, hogy lesznek dolgok, amiket máshogy látunk, de nem gondoltuk volna, hogy a kulturális különbség esszenciája a konyhában csúcsosodik ki. Az egy dolog, hogy ő a rántottába tojást tesz, még valahogy azt is fel tudtam dolgozni, hogy olaj helyett mindenhez vajat használ, igaz, rántott húst a béke megőrzése jegyében még nem próbáltam készíteni vele.
Az azonban, hogy a túrós csuszába szerinte császárszalonna kell, holott szerintem teljesen evidens, hogy abba pörkölt kenyérszalonna való, már nálam is kiverte a biztosítékot.
Biztos, hogy ezt veszed fel?
Az együtt élés egyik turpissága, hogy az ember már nem csak a randi vagy a közös program helyszínén találkozik a másikkal, hanem a készülődés is együtt zajlik.
A ki-mit-vesz-fel, ha-ez-van-rajtad-akkor-én-nem-megyek-veled, és a hát-jó-akkor-itthon-maradunk, valamint a de-én-el-akarok-menni okozott már néhány parttalan vitát egy korábbi kapcsolatomban, amelynek végül valószínűleg a közös programok hiánya verte be a koporsószögét.
A vécépapír misztériuma
Aki lány, az tudja, hogy mi némileg nagyobb rendszerességgel és nagyobb mennyiségben használjuk a vécépapírt. Aki meg fiú, annak meg most itt csak azért sem fogom elárulni, hogy mire és miért.
Minden esetre a szerintem teljesen normál tempóban, a párom szerint misztikus gyorsasággal fogyó vécépapír körül volt már nézeteltérésünk, ami leginkább a meg nem értettségen alapult. Szerencsére körülbelül 5 perc elteltével már mi is csak nevettünk azon, hogy mégis miről is beszélünk mi most.
Hogy mosogatsz?
Szintén a fogkrémes tubus analógiájára hajaz az eset, amikor komolyabb vitánk alakult ki abból, hogy hogyan érdemes edényeket mosni. Míg a másik fél a hosszas áztatás híve, és egy kiskanalat is napokig képes puhítani a langyos vízben, addig én a hatékonyság érdekében bevetett erőszak táborát erősítem, és nyers erővel dörgölöm le az ételmaradékot.
Ebből önmagában még nem lenne baj, csakhogy az én vérnyomásom attól megy fel, amikor a konyhában forgolódó párom megpróbálja elmagyarázni nekem, hogy hogyan kell mosogatni, az övé pedig akkor, amikor számon kérem rajta, miért nem mosogatott el, holott – szerinte teljesen nyilvánvalóan – éppen azon dolgozik, miközben ő a számítógép előtt ül, az edények pedig a mosogatóban hevernek.
Zavaróvá válnak az addig vonzó dolgok
Néha már-már irigylem azokat, akik egy irodából, és nem otthonról dolgoznak, de felteszem, náluk a hobbijukból adódóan bukkannak fel hasonló problémák.
Minden esetre nálunk az, amit eleinte izgalmasnak és érdekesnek találtunk egymásban, hamarosan megoldandó feladattá vált, amikor kiderült, hogy a zenészek nem tudnak csendben gyakorolni, én meg nem tudok gitárszó mellett írni.
Harcok a fürdőszobában
Jelenleg abban a fázisban élünk, amikor a férfi, akivel osztozom a fürdőszobán, könnybe lábadt szemekkel szemléli a krémes dobozaimat, elalélva a gyönyörűségtől, hogy élete nője nyomokat hagy maga után a lakásban. De nincsenek illúzióim: hamarosan, amikor már nem lehet leemelni a hajszárítót anélkül, hogy valamilyen üvegcsét le ne vernénk a polcról, vagy az első alkalommal, amikor egy kis borotvahabot találok az alapozóm üvegén, ki fog törni a háború. Biztos vagyok benne, hogy ez csak a vihar előtti csend.
Ha az érzelmek elég erősek, akkor ezekre az apró vitákra, illetve a kiváltó okukra visszatekinteni kifejezetten mulatságos lehet. Persze, csak néhány nappal később, amikor már higgadtan szemléljük az eseményeket.
