Észrevetted magadon, hogy a diétáid során nagyon letargikus és rosszkedvű voltál? Nos, ez nem véletlen! Amellett, hogy az éhes ember egyértelműen rosszkedvű, a legtöbben még mindig kizárólag a szénhidrátcsökkentéssel próbálnak fogyni. Ezzel csak az a gond, hogy a szénhidrát a belső szerveink, többek között az agyunk hajtóanyaga. Kutatásokkal igazolták, hogy a szénhidrátcsökkentett étrend olyannyira befolyást gyakorol a kedélyállapotunkra, hogy letargiát, komoly rosszkedvet és negatív hozzáállást, kedvetlenséget idézhet elő.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy diéta során gond nélkül tömheted magadba a szénhidrátot (főleg nem a finomítottat), hanem azt, hogy sokkal inkább a bevitt zsír csökkentésével érdemes fogynod. Ha kevesebb zsírt fogyasztasz, akkor több szénhidrátot ehetsz: míg 1 gramm zsír 9,3 kalória, addig ugyanennyi szénhidrát csak 4,2 kalória.
Tehát, ha többet akarsz enni, miközben szeretnél fogyni, egyértelmű, melyik makrót kell csökkentened. A kutatások szerint úgy tűnik, ez a kedélyállapotodnak is jót tesz majd. Persze, arra azért figyelj, hogy továbbra sem finomított szénhidrátokról beszélünk, hanem rostokban gazdag, lassú felszívódású szénhidrátokról, mint amilyenek a teljes kiőrlésű gabonákban, zöldségekben, hüvelyesekben, gyümölcsökben vannak (igen, a gyümölcsök is ide tartoznak, hiszen a bennük található rostok lassítják a szénhidrátok felszívódását).