🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/10 Pókember 2.
Az első rész egy egész órát töltött azzal, hogy bemutatta a főszereplőt, a főgonosz maszkja pedig elképesztően gagyira sikeredett.
A folytatás egyből heves akcióval indult és Alfred Molina igazán ijesztő volt Pókember ellenfeleként.
8/10 Csillagok Háborúja: A birodalom visszavág
Akár az eredeti trilógiát nézzük, vagy az előzményfilmeket, illetve a pár éve készült három folytatást, a Birodalom visszavág az a rész, amely magasan kiemelkedik mind közül.
Az első Star Wars film folytatása sötétebb irányba vitte az addig „családbarát” eposzt, remek eredménnyel.
Az Ultron kora inkább „Ultron napjai” címre kellett volna hallgasson, hiszen ennyi idő alatt tették ártalmatlanná a főgonoszt, aki nem volt más, mint egy dühös internet-robot.
Thanos ezzel szemben szinte legyőzhetetlen negatív figura volt, sokkal érthetőbb – bár továbbra is gonosz – célokkal.