Érezted már úgy, hogy bár minden holmid a helyére került, mégsincs igazán rend? Erről sokszor az apró részletek tehetnek, amiket a te szemed egy idő után megszokhat, de a vendégek azonnal észrevesznek. Most el is hoztuk azt az X dolgot, amitől még a legtisztább lakás is rendetlen hatást kelt!
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
A legelső dolog, amit a vendégek meglátnak a lakásba lépve, az az előszoba, ahol az emberek általában a kabátokat és cipőket tárolják. A sokféle ruhadarab együtt viszont egész nagy káoszt teremthet, még akkor is, ha a cipők szorosan egymás mellé lettek elhelyezve. Ez elsősorban télen jelent problémát, de nyáron, ha a cipőidnek nincs megfelelő helyük a szekrényben, ugyancsak kupissá tehetik a helyiséget.
2/7 Kihúzott kanapé
Egy kisebb garzonlakásban sokszor a kanapé egyúttal az ágy szerepét is betölti, egy idő után pedig senkinek sincs kedve naponta kétszer összecsukni, majd kihúzni. Ez viszont a legtöbb nappali központi eleme, ami meghatározza a helyiség hangulatát. Ha a kanapé mindig kihúzott állapotban van, sőt, még az ágyneműdet sem szeded le, nem lesz könnyű rendérzetet teremteni!
A konyha akkor tűnik igazán rendezettnek, ha viszonylag kevés holmi foglalja a helyet a pulton. Sokan viszont nem is sejtik, hogy az olyan konyhai eszközök, mint a vízforraló, a turmixgép vagy a kenyérpirító, hozzátesznek a rendetlenség érzetéhez. Ezek a kisebb méretű tárgyak egy kupacban ugyanis épp azt érik el, hogy úgy érezd, igazán sosincs semmi a helyén, pláne, ha különböző márkák eltérő színű tárgyairól van szó.