„A falu öreg alkoholistája vigyázott rám” Mi az a gyerekkori emlék, ami utólag rémisztő?

Címlap / Életmód / Lélek / „A falu öreg alkoholistája vigyázott...

„A falu öreg alkoholistája vigyázott rám” Mi az a gyerekkori emlék, ami utólag rémisztő?

Pőrén

Amikor úszni tanultunk a vidéki iskolámban, a fiúk és a lányok külön medencében voltak. Mi, – 8-10 éves fiúk – nem viseltünk úszógatyát, meztelenül pancsoltunk. Akkoriban semmi kivetnivalót nem láttam ebben, de ma már furcsállom, főleg ha belegondolok, hogy a többi pályán felnőtt és idős férfiak úszkáltak.

Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson
Gyerekkori rémisztő emlékek

A néző

12 éves srácként sokat birkóztunk a parkban, ha jó idő volt, egy szál kisgatyában feszültünk egymásnak. A helyi pap, István atya szinte mindig ott ült a padon és bátorított minket, főleg nyáron nem hagyta ki, hogy nézze az edzéseket. Ezért akkoriban jófejségnek tartottam, visszatekintve viszont gyanús, hogy ennyire szeretett nézni minket és az is, hogy példátlan hirtelenséggel költözött el és kaptunk új papot a helyére. István atya az egyik nap még misét tartott, a másik nap pedig már ott sem volt…

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A zodiákus 4 legmakacsabb csillagjegye
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.