10/10. Móric
A Móric beceneve, a Mór talán még kicsit népszerűbb is, köszönhetően Jókai Mór máig érezhető hatásának, pedig az írót Jókay Móricz néven anyakönyvezték, és állítólag ő maga kimondottan nem kedvelte a becézést – egy anekdota szerint amikor írótársa, Tóth Lőrinc úgy címezte neki a levelét, hogy „Jókai Mór úrnak”, Jókai válaszára azt írta: „Tóth Lőr úrnak”. Végül Petőfi volt az, aki rábeszélte a Mór használatára és az y elhagyására – de lényeg a lényeg, a Móric nagyon ritka névnek számít, pedig irodalmi, elegáns és dallamos a csengése.
Következő cikkünkNem hiszed el: ezek az állatok napokkal előre jelzik a katasztrófákat2004-ben egy 9,1-es erősségű víz alatti földrengés okozta cunami Indonézia partjainál megtizedelte az Indiai-óceán part menti közösségeit, és legalább 225 000 embert ölt meg tucatnyi országban. Az áldozatok ilyen magas számát részben az okozta, hogy sok közösség nem kapott figyelmeztetést. A helyi ember alkotta korai…Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






