Véleménycikk: Schuszter Borka
Nemrég felszállt a buszra, amit utaztam három kamasz: két fiú és egy lány. Ahogy kényelmesen elhelyezkedtek a forgóban, a lány szemrebbenés nélkül szívta tovább a kezében lévő vape-et, mintha a busz nem is egy zárt jármű lenne, hanem a saját nappalija.
Pár másodperc múlva az egész buszt beterítette az illata. Barack, vattacukor és valami megmagyarázhatatlan műanyagszirup keveréke. Az a fajta édes szag, amitől az ember egy pillanat alatt elfelejti, hogy valaha szeretett bármit, aminek gyümölcsös aromája van.
Őszintén szólva rá akartam szólni. Ez volt az első intuícióm. Olvass még a témában
Nem leszek népszerű, de kimondom: nem mindenki érdemel második esélyt
Közel sem volt hagyományos, de nem kérhettem volna ennél csodálatosabb lánybúcsút
Ezt az energiát árasztod mások felé – a születési hónapod elárulja
„Amikor megláttam a katicát, tudtam, hogy a nagyi még mindig itt van” – Szeretteink üzenetei a síron túlról
De nem tettem
A három kamasz a forgóban állt, beszélgetett és nevetett, olyan magabiztosan, mintha nemcsak a busz lenne az övék, hanem az egész város. Mintha mindenki más csak statiszta lenne az ő életük filmjében.
És közben néztem a többi utast.
Láttam, hogy mások is forgatják a szemüket. Láttam, ahogy valaki befogja egy pillanatra az orrát. Láttam a tekinteteket, amelyek újra és újra a lány felé tévedtek. Egy-egy ember nagy levegőt vett, mintha erőt gyűjtene ahhoz, hogy megszólaljon. Aztán mindenki hallgatott.
Én is.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
