Kéztartás
A kezek szintén remek eszközeink lehetnek az optikai hatás javításában. Ugyanaz érvényes a kezekre, mint a csíkok viselésére, vagyis a függőleges vonalak vékonyítanak.
Éppen ezért a két kezet ne tartsuk ugyanúgy, például az egyik kezünket lógassuk a testünk mellett, a másikat pedig tegyük csípőre, de lehetőleg ne dugjuk magunk mögé! Óvakodjunk attól, hogy mindkét kezet a testünk mellett lógassuk, mert élettelen, esetlen hatást kelthet.
Haj
A haj nagyon fontos elem az ápolt, nőies hatás szempontjából, ezért érdemes odafigyelni arra, hogy a fényképen is jól mutasson. Olvass még a témában
Felejtsd el a feketét: váratlanul karcsúsító szín robbantja fel a 2026-os tavaszi szezont
7 nyári mikrotrend, amit a Z generáció is imád – így viseld őket stílusosan 30 felett is
Ez a nyár legváratlanabb trendje: így viseld a széldzsekit stílusosan
A stílusos nyár titka: 7+1 alapdarab, ami 40 felett is bombajól mutat
Hosszabb, kiengedett haj esetén hajoljunk előre, fésüljük át az ujjainkkal, majd fordítsuk vissza, miközben felállunk. Így biztosan dús és egyenletes hatást kelt majd. Beállított frizuránál persze a tükör javasolt.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Hétfő reggel elküldjük a hét legolvasottabb Stílus-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






