🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
7/10 Egy csipetnyi
A feleségem fantasztikus nő és anya, sosem mondanám, hogy nem választottam jól. Azonban a húgában pont annyi őrültség, spontaneitás és kiszámíthatatlanság van, ami engem izgat. Nem tudom, anyának milyen lenne, de szeretőnek biztosan lehengerlő. Néha fantáziálok róla, de ennél több sosem fog történni. (Elsősorban azért, mert ő ügyet sem vet rám.)
8/10 Az éjszaka
A férjem üzleti úton volt és elromlott a kocsim, az öccse jött át megszerelni. Utána beszélgettünk kicsit, ránk esteledett, ittunk egy kis bort és az ágyban kötöttünk ki. Fantasztikus volt. Még soha életemben nem volt ilyen jó a szex senkivel. Másnap mindketten szörnyen éreztük magunkat, de őt jobban mardosta a bűntudat, azt mondta, ez meg sem történt, felejtsük el az egészet. Azóta is utálja magát, hogy ezt tette a bátyjával, én pedig mindent megadnék azért, hogy újra együtt lehessünk.
A volt feleségemnek volt két elképesztően dögös nővére és két alfahím bátyja, így pokol volt az életem. A családi összejöveteleken rá sem mertem nézni a dúskeblű, incselkedő nővérekre, illetve lépést kellett tartanom a vadember bátyusokkal: ivásban, evésben, favágásban, mindenben versenyezni akartak. A második feleségem egyke, így nincsenek kompetitív sógorok, szexi sógornők, sokkal könnyebb így.