VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Ha szakítás, akkor általában arról beszélünk, milyen nehéz helyzetbe került az, akit elhagy a párja. Pedig van, hogy a különválást kezdeményező félnek is nagyon nehéz kihevernie ezt az időszakot; de valamiért az érem másik oldaláról kevesebbet lehet hallani.
Persze nem mindegy az sem, ki és miért döntött a szakítás mellett. Egyesek ahelyett, hogy beszélnének a problémáikról, inkább titkolózni kezdenek, és a másik háta mögött már egy új társ után kutatnak. Ők azok, akiket nem lehet sajnálni, ha a szakítás után összeomlanak. De akadnak olyanok, akik egyszerűen minden igyekezetük ellenére sem tudják megoldani a kapcsolati problémákat, és úgy döntenek, mindkettőjük érdekében a legjobb, ha szakítanak. Az ő helyzetük semmivel sem egyszerűbb, mint azé, aki kénytelen belenyugodni a döntésbe.
Mégis, ő az, akit megbélyegeznek. Ő lesz a káosz okozója, a szívtörő, a könnyek és csalódás kiváltója; pedig egyetlen célja volt csak, ez pedig az, hogy véget vessen a boldogtalan párkapcsolatnak, ami egyikőjüket sem tette már boldoggá.