Hol és hogyan?
Ahogy nem minden párkapcsolat egyforma, úgy különböznek az élethelyzetek is. A legideálisabb nyilván az, ha egy teljesen új albérletbe tudtok költözni. Így mindketten tiszta lappal indulhattok, egyikőtöknek sem lesz az az érzése, hogy vendég a saját otthonában. Másrészt viszont, ha valamelyikőtöknek saját lakása van, akkor nyilván az a kézenfekvő, ha a másik költözik oda hozzá. Kérdéseket vet fel az is, ha mindkettőtöknek van már otthona, vagy, ha egyikőtök sem szívesen adná fel az albérletét.
Gyakori probléma az is, ha a szülőknél már ki van alakítva számotokra egy saját lakrész, de mégsem tudtok teljes nyugalommal odaköltözni, aggódtok azon, ez mennyire fogja befolyásolni a kapcsolatotokat.
Az első, és egyik legnehezebb kérdés tehát az, hogy hol költözzetek össze, és ki engedjen már a kapcsolatotok elején. Ez nagy dilemma, de ha szeretitek egymást és mindketten azt akarjátok, hogy együtt éljetek, akkor találni fogtok egy jó megoldást. Akkor is, ha az adott esetben átmeneti – az első összeköltözés azért többnyire nem arról szokott szólni, hogy egyből tíz évekre terveztek. Olvass még a témában
Mehetnék múzeumba is, de inkább egy aktív vulkánt mászok meg a nászutamon
Rám írt a férje, én meg csak tépelődöm: a helyzet, amiből nőként csak vesztesen jöhetsz ki
„Ne mutasd ki, hogy tetszik neked és tedd féltékennyé!” – Modern randitanácsok nőknek, amikkel csak elkergeted a pasikat
„Tombol, ha kikap a videójátékban” – 20 dolog, amit egy felnőtt férfinak már nem lenne szabad
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






