„Győzködött, hogy próbáljuk ki…” – Párok mesélnek a nyitott házasságról

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Győzködött, hogy próbáljuk ki…”...

„Győzködött, hogy próbáljuk ki…” – Párok mesélnek a nyitott házasságról

Gerda és Zsolt

A házasságunk kész káosz volt. Semmiben sem értettünk egyet” – mondja Zsolt. „Gerda és köztem már nem volt semmi olyan érzelem, ami akár egy kicsit is hasonlít a szeretetre. Utáltuk egymást, ezt ki kell mondani. Mivel közös vállalkozásunk van, nem akartunk elválni, de ez az egész nem volt így folytatható. Bedobtam a nyitott házasság gondolatát, amit Gerda azonnal elfogadott. Sajnos azonban az egész teljesen rosszul sült el, mert egyikünk sem azt kapta ettől, amit reméltünk. Gerda elég hamar beleszeretett egy férfiba, én pedig egyik nőtől a másikig sodródtam. Sehogy sem volt jó, mert otthon csak bántottuk egymást. Rájöttünk, hogy nem működik, és a házasságunkat sem tudjuk ebben a mederben tovább kormányozni. A válás mellett döntöttünk, vagyonmegosztással, közös megegyezéssel. Gerda együtt van a szerelmével, én pedig még keresem a boldogságot.

Pénzügyi áttörés ősszel: így áll a 12 csillagjegy sorrendje

Egy házasságban sokszor a válás az egyetlen megoldás, ám mindig meg kell adni az esélyt arra, hogy rendbe hozzuk a dolgokat, ha még van rá esély. Erre nincs más mód, csak az, ha beszélünk a problémákról. Ez igaz a „normál” és a nyitott házasságokra is.

Akik szeretik és akik ki nem állhatják: így állnak a csillagjegyek a Valentin-naphozKövetkező cikkünkAkik szeretik és akik ki nem állhatják: így állnak a csillagjegyek a Valentin-naphozHogyan viszonyulnak vajon a különböző csillagjegyek ehhez a naphoz? A Kos jegy szülöttei számára a Valentin-nap egy újabb izgalmas kihívás, ahol a kreativitásukat csillogtathatják meg. Ők azok, akik szeretik a különleges és spontán megoldásokat, így nagy valószínűséggel meglepetés programot terveznek a kedvesük számára. Az…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Így szeretnek valójában a levegő csillagjegyek: Ikrek, Mérleg, Vízöntő
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.