Minden jól indul
Egy fiatal házaspár elképzelni sem tudja, hogy valamikor eljöhet az idő, mikor már nem lesznek elegek egymásnak. És ez így természetes, az elején minden szép és jó, de aztán az idő múlik és az emberek változnak.
A hétköznapok könnyen beárnyékolhatják a boldogságot és hirtelen azon kapja magát a két fél, hogy már semmi nincs abból az érzésből, amit kapcsolatuk elején olyan intenzíven éreztek.
Persze azzal számolni kell, hogy a szerelem az évek múlásával már nem az az erős vágy lesz, mint korábban, viszont beférkőzik mellé egy olyan nagyfokú szeretet, amit igazán csak a kiváltságosok élhetnek át. Olvass még a témában
„Azt reméltem, hogy ez a szerelem megváltoztatja majd az életem” – romantikusnak tűnő, de valójában toxikus elvárások a párkapcsolatban
A fiatal szinglik 77 százaléka így talál szerelmet – nem az online társkereső a megoldás
Női magány járvány, amitől nem a szinglik szenvednek, hanem azok, akik rossz kapcsolatban élnek
Amióta nem beszélünk meg minden konfliktust azonnal, sokkal jobb lett a párkapcsolatunk
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






