5. Vegyél részt a Társasjátékok Ünnepén
Idén november 16-17-én rendezik meg a Társasjátékok Ünnepét, amely Budapesten a Millenáris B és D épületében várja az érdeklődőket. Ezen a rendezvényen lehetőség nyílik a legfrissebb magyar társasjátékok kipróbálására, felsorakoznak a legújabb társasjátékok az idei Essen Spiel-ről, Európa legnagyobb kiállításáról, és akciós áron társasjátékokat vásárolni is lesz lehetőség. Vagyis ha szeretsz társasjátékozni, erre a napra aligha találhatnál jobb programot!
6. Irány snapszerezni!
Végül, de nem utolsó sorban idén Budapest születésnapjával egybekötve kerül megrendezésre (igaz egy nappal korábban, november 16-án) a Zsugapest is, vagyis a nagy kártyaparti, amelyen profi segítők támogatásával próbálhatják ki az érdeklődők a snapszert, a tapasztaltabbak pedig akár egy versenyen is részt vehetnek. A rendezvény abszolút jó választás lehet kisebb gyermekekkel is, ugyanis lesz kifejezetten gyerekeknek kialakított rész, ahol animátorok segítségével festhetnek kártyát vagy próbálhatják ki a kártyázást.
Persze sok más nagyszerű programon is részt vehetsz aznap, illetve azon a hétvégén Budapesten. Lesznek ingyenes koncertek, november 16-án újra kigurul a bulivillamos is. Így annyi biztos, hogy ha azokban a napokban ráérsz és a fővárosban leszel, akkor elképesztően sok remek programlehetőség közül válogathatsz, legyen szó szabadtéri vagy benti programról, beleértve az ínycsiklandó finomságok kóstolását is. Olvass még a témában
5 nyomós ok, amiért megérte a Balatonra szökni a születésnapomon
„Belájkolsz egy posztot stalkolás közben” – Kínos szituációk a mindennapokban
Kevesebb görgetés, kevesebb depresszió: Így használd tudatosabban a telefonodat
Te mennyit lennél hajlandó utazni egy mozifilmért? – Christopher Nolan Odüsszeiája a világ másik felére csábítja a nézőket
Nyitókép: unsplash.com
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






