Pánikba estem, mikor kiderült, hogy már nem tudom elvetetni, de a nővéremék leültek beszélni velem. Ők akkor már évek óta lombikoztak sikertelenül a férjével és azt mondták, majd ők felnevelik a gyereket. Belementem és életem legjobb döntése volt, így lett jó mindenkinek. Nekem, aki nem bírom a kötöttségeket, megmaradt a szabadságom, ők pedig boldog és a lehető legjobb szülei a gyereknek. Tudom, hogy az én lányom, de sosem gondolok erre, csak úgy szeretem és viszonyulok hozzá, mintha az unokahúgom lenne.
8/10 Csalódottan
Amikor közöltem a pasimmal, hogy terhes vagyok és az abortusz már felejtő, biztosított róla, hogy szeret és mellettünk fog állni, majd mire másnap hazajöttem a munkából, már csak hűlt helyét találtam.
A párom azzal vádolt, hogy átvertem és direkt nem szóltam neki a terhességről, csak amikor már késő volt. Mondtam neki, hogy éppen levelezőn másoddiplomázom és megkaptam életem álommelóját, gondolja, hogy tényleg most akartam szülni?! Két nappal később letérdelt elém és megkérte a kezem, én meg elküldtem a francba.