A nemi hormonok, mint az ösztrogén és a tesztoszteron, erőteljes szerepet játszanak az agyban, befolyásolják a hangulatot, a memóriát és még sok mást. Az ember által tapasztalt legdrámaibb hormonális változások némelyike a terhesség alatt történik. Mégis ez a kilenc hónap eddig fekete doboz volt az emberi idegtudomány számára.
A Nature Neuroscience című folyóiratban nemrég megjelent új tanulmány az eddigi legteljesebb betekintést nyújtja ebbe a fekete dobozba. A jelentés szerint kutatók egy nő agyát 26 alkalommal szkennelték a terhesség teljes időtartama alatt – a terhesség előtt, alatt és után.
Emily Jacobs, a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem idegkutatója, a tanulmány egyik szerzője szerint a vizsgálat kulcsfontosságú lehet egy mind máig kevéssé feltérképezett életszakasz jobb megértéséhez. Olvass még a témában
A vizsgálatban részt vevő kismama Liz Chrastil, az Irvine-i Kaliforniai Egyetem idegkutatója és Jacobs barátja volt. Ők közösen már korábban is dolgoztak a hormonális változások és az agyi változások kapcsolatának vizsgálatán. Amikor Chrastil eldöntötte, hogy gyermeket szeretne, megkereste Jacobsot, és felajánlotta, hogy végezzék el rajta a vizsgálatokat.
