Hogyan ismerhetjük fel a transzgenerációs traumák és betegségek közötti összefüggéseket? Milyen módszerekkel lehet ezeket tudatosítani?
Gina: Ez szerencsére nagyon egyszerű: gondoljuk végig, van-e olyan téma a családban, amiről nem beszélünk! Ha van, mi az, és miért nem beszélünk róla? Ki az, aki nem beszél róla, és engem hogyan érint az, hogy hallgatunk? Akik eljárnak családállításra, egy idő után önmaguk pszichológusaivá válnak, mert rájönnek, hogy ezek a „tiltott” témák valamilyen negatív érzést keltenek bennük. Ezért fontos, hogy időnként megálljunk, leüljünk egy nyugodt, biztonságos térben, ahol elgondolkodhatunk ezeken. Ha jó a kapcsolatunk a párunkkal, barátunkkal vagy akár a nagymamánkkal, akkor ők is segíthetnek nekünk a gondolatoknak, érzéseknek a feltárásában. Sokszor egy másik ember olyasmire világít rá, amit mi nem is vettünk észre, mert vakfolt volt számunkra.
Olykor megesik, hogy egy idősebb rokon folyton ismételget valamit, amit talán eddig észre sem vettünk, mert mindig is így volt. Ilyenkor érdemes egy kis időt szánni arra, hogy igazán meghallgassuk, amit mond. Főzzünk egy teát, üljünk le mellé, tegyük félre a telefonunkat, hogy valóban rá tudjunk figyelni. Ez nemcsak a kapcsolatunkat mélyítheti el, hanem segíthet jobban megérteni azokat az érzelmi vagy mentális blokkokat, amelyeket a családi vonalon örököltünk. A kulcsszó itt a figyelem. Nyitottnak kell lennünk, be kell fogadnunk, amit mondanak nekünk, és ugyanez igaz a testünkre is. Meg kell bíznunk abban, hogy a testünk, az életünk, vagy akár az univerzum – hívhatjuk bárhogy – a megfelelő időben és módon adja meg nekünk azt a választ, amelyre szükségünk van. Lehet, hogy egészen más kérdést tettünk fel, vagy másképp vártuk a választ, de ha figyelünk, a múlt és az elődeink tapasztalatai segíthetnek a gyógyulásban.