Ok és okozat
Apám ivott, de voltak száraz időszakai is – olyankor a világ legjobb apja volt. Ez az idill azonban sosem tartott sokáig, mindig újra az üveg után nyúlt, és minden alkalommal meg is magyarázta, miért.
„Borzasztó a munkahelyem, nem csoda, hogy iszom.” „Kirúgtak melóból, még jó, hogy kell a pia.” „Hullafáradt vagyok, hadd lazítsak egy kis tütükével.” „Ma nehéz napom lesz, kell egy kis szíverősítő.”
Én ugyan nem iszom, viszont füvet szívok, és a barátnőm sokat veszekszik velem emiatt. De nekem ugyanígy mindig megvan a kifogásom, hogy miért kell tekernem egy cigit. A fejemben úgy van ez, hogy minek tegyem le, ha utána úgyis visszaszokom.
Következő cikkünkÍgy engedd el azt, akit még mindig hiányolsz – segítség a továbblépéshezVan egy pillanat, amikor az ember rájön, hogy a másik hiánya már nem éles fájdalom, hanem tompa súly, amit cipel. Nem tűnik el egyik napról a másikra, és nincs olyan varázsmondat, ami után könnyebb lenne. A kötődés nem logikai döntés, hanem test szintjén is megélt szokás. Amikor valaki hosszú ideig jelen volt a mindennapokban…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






