Megragadva
Apám gyűlölte a munkáját, állandóan arra panaszkodott, hogy emiatt depressziós, de sosem keresett másik állást. Én is gyűlölöm a pozíciót, amiben dolgozom, de úgy vagyok vele, hogy ez az élet rendje: az ember utálja a munkáját és kész, az Élet szenvedés, és naiv, aki nem így gondolja.
Kuplerájban
Anyámmal nőttem fel, aki gyűjtögető volt. Alig volt hely a kis házunkban, nem fértünk el a rengeteg kacattól, amit nem volt hajlandó kidobni. Ennek ellenére úgy tett, mintha ez nem az ő hibája lenne. Sóhajtozott, hogy „milyen rossz így élni”, mintha a körülmények áldozata lett volna.
Most, 37 évesen én is olyan vagyok, mint ő, és lehetetlennek érzem a változást. Nem fizikai rendetlenségben, hanem érzelmi káoszban létezem, és megrekedtem egy helyzetben, amin tudnék változtatni, de úgy teszek, mintha nem tudnék. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
