Azt hittem, jó anya vagyok, én mindent megtettem mindhárom gyerekemért, de a középső fiam sosem szeretett. Nemcsak engem, igazából senkit. Egész életében csak magára gondolt és ha nem tartott már hasznosnak az életében, akkor nem törődött veled többet. Évekig kerestem, hívogattam, írtam neki, választ sosem kaptam, de amikor az apja meghalt, megjelent. A temetésre nem jött el, de a hagyatéki tárgyalásra igen és kapzsi módon küzdött minél több örökségért. Szó szerint felfordult tőle a gyomrom.
8/10 Gének
A fiam tiszta apja. Ugyanolyan görbe a lába, gyér a haja, ugyanolyan idegesítő, tutyimutyi és nem jó semmiben. Semmit nem örökölt tőlem, nem látom magam benne. Életet adtam az utált volt férjem kis klónjának.
Rájöttem, hogy csak színjáték a „szeretete”, valójában csak bankautomatának tart. Amikor kórházba kerültem és majdnem meghaltam, meg sem látogatott, de visszahallottam, hogy a családban szimatolt, hogy mit hagynék rá, ha meghalnék. Ezzel annyira megbántott, hogy már képtelen vagyok szeretetet érezni iránta.