A könnyek
Amikor kislányként elpityeredtem, apám vigasztalás helyett elkezdte gúnyosan utánozni a sírásom. Egyszer elsírtam magam egy pasim előtt, ő pedig megölelt és csitítgatott. Meglepődtem és nem tudom elmondani, milyen jólesett.
A hála
Apa mellett úgy nőttem fel, mint a dudva, nem nagyon foglalkozott velem. Néha hiányzott egy anya, de csak akkor jutott ez eszembe, amikor láttam, hogy az osztálytársaimmal milyen kedvesen bánnak az anyukáik. Egyébként jól elvoltam egyedül, szépen felneveltem magam.
Teltek az évek, aztán apám megöregedett és én ápoltam két éven keresztül, amiért egy jó szót nem kaptam tőle. Nem volt hálás, azt mondta, ez az élet rendje, hogy én most visszaadom azt a gondoskodást, amit ő adott nekem kiskoromban. Azt hittem, rosszul hallok, milyen „gondoskodás”?! Volt mit ennem, volt hol laknom és volt ruhám, de ezen kívül nem kaptam tőle semmit, minden gyengédség a nagyszüleimtől jött. Ezután a beszólása után úgy döntöttem, hogy akkor én is pénzzel adom vissza a „törődését” és kerestem neki egy idősotthont. Olvass még a témában
