Anya nélkül felnőni minden gyereknek nehéz, de egy kislánynak különösen fájdalmas, ha hiányzik életéből az anyai melegség.
A tanítás
Még egészen kicsi voltam, amikor apám már utasított, hogy figyeljem, hogyan főz nagymamám és nagynéném – ők segítettek kiskoromban apámnak – mert „nemsokára nekem kell majd helytállnom a konyhában.” Emlékeim szerint tízéves koromtól már teljesen egyedül vezettem a háztartást. Főztem, mostam, takarítottam és még vasaltam is, pedig féltem, hogy megégetem magam.
Egyszóval iskola mellett láttam el egy háziasszony teendőit, mert apám csak sörrel a kezében tévézett, amikor hazajött a munkából. Sosem mentünk sehova és elengedni sem akart, amikor az osztálytársaim szülei, vagy rokonok vittek volna valahova, mert ő „védelmezte az egyszem kislányát.” Ha tiltakoztam, csattant a pofon. Tizenhat évesen nem bírtam tovább és elköltöztem tőle az első szerelmemhez. Soha többet nem kerestem és ő sem engem. Olvass még a témában
„Amikor megláttam a katicát, tudtam, hogy a nagyi még mindig itt van” – Szeretteink üzenetei a síron túlról
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Mi van, ha már nem motivál a cél, csak bánt, hogy nem érted még el?
Só a nyílt sebre vagy az első lépés a gyógyulás felé? Egy hétre újra kutya lett a házban
Amikor meghalt, nagybátyám a képembe vágta, hogy hálátlan vagyok, hiszen apámnak köszönhetően erős nő lettem, mert ő „kitette értem a lelkét.” Közöltem vele, hogy nincs más emlékem róla, minthogy ködös tekintettel bámulja a tévét vagy ordít velem. Nem erős nőnek nevelt, hanem passzív feleségnek és mindent magamnak köszönhetek.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
