Valamikor egy triviális dolog okozza egy ember tragikus halálát, ahogy az alábbi tíz esetben is.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
1/10 Szenny
A csatornázási műveknél dolgoztam és rutinfeladat közben halt meg a kollégám. Kicsit megszorult az egyik fedél és amíg ő azzal foglalatoskodott, mi a műszakvezetővel a papírokat töltöttük kicsit arrébb, ahol több fény volt. Amikor visszaértünk, az láttuk, hogy az ember derékig a lyukban van. A fedél teljesen beesett, ő pedig utána nyúlt és a válla megakadt a csatornanyílásban, teljesen beszorult. Úgy halt meg, hogy gyakorlatilag emberi ürülékbe fulladt, tőlünk pár méterre. Mire nagy nehezen kirángattuk, már nem tudtuk rajta segíteni.