A kulcs egy rozsdás kekszesdobozban feküdt, a nagyapám fotói, zsebórája és egy csomó elintézetlen biztosítási papír között. Bronzból volt, kopott, a feje háromszögletű, a teste hosszú és vékony, egészen más, mint a házban található bármelyik zár kulcsa. Anyám emelte ki először, megfordította a kezében, és csak annyit mondott: ez meg mi.
Egy kulcs, amely egyik zárhoz sem illett
A hagyatékot a nagyapám halála után három héttel kezdtük rendezni, a Kőbányán lévő kis lakásban, ahol ötven évig élt. Az a fajta lakás volt, ahol évtizedek óta gyűlt minden: a komódban a háborús igazolványok, a szekrény tetején egy bőrönd, amit a hagyaték rendezésekor nyitottunk ki először, mert nagyapám korábban mindig azt mondta, csak szemét van benne. A kulcsot a dobozban találtuk, külön egy zsebkendőbe csomagolva, mintha valaki tudatosan óvta volna valamitől.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






