Megélte a daganatos betegségek tudatosulásának poklát, majd január végére műtétre írták ki, ám ő elhatározta, a kés előtt keres egy alternatív gyógymódot – így talált az Új Germán medicinára, majd a Belső utazás módszerre. Megkértem, mesélje el öngyógyításának történetét, hátha reményt és megoldást tud nyújtani másoknak is az esete.
Volt a tumornak bármilyen tünete? Hogyan vetted észre, hogy baj van?
Nem volt semmilyen tünetem. Egy ételmérgezés után a háziorvos javaslatára elmentem egy rutinvizsgálatra. A doktor úr a gyomorszájam mellett szinte azonnal kiszúrt egy képződményt, amit ki is lehetett tapintani: olyan volt, mint egy kemény, tojásszerű csomó. Elég gyorsan megállapította, hogy ez egy daganat és közölte, nem maradhat ott.
Megmutatta a képernyőn, majd az asztalhoz invitált és elmagyarázta, mi lehet ez, majd elküldött vérvételre tumormarkereket nézni. Elmondta, endoszkópos vizsgálat szükséges és hogy ezt ki kell műteni. Mindezt rutinos, sajnálkozó arccal. Bennem pedig egy világ omlott össze. Olvass még a témában
„Velem kedves volt, ezért nem érdekelt a dolog” – Ezért ne hunyj szemet, ha abúzust látsz
„Tiszta lap” mantrák szeptemberre: ez a neked szóló megerősítés a Szűz szezonban
„Anya halála óta, azaz tíz éve nem beszélünk” – Miért távolodnak el a testvérek a szülők halála után?
A barátnőim nyíltan beszélnek a plasztikai műtétjeikről, és szerintem ez jó dolog
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






