Mi például bő 10 éven keresztül elég hektikus életet éltünk. Volt, hogy hónapokig szinte állandóan együtt voltunk – máskor meg hasonlóan hosszú hónapokat töltöttünk külön. Volt, hogy mindketten estig dolgoztunk, aztán jött a lányunk, az éjszakázás, a felújítás… De mindig a szemünk előtt lebegett a közös jövőképünk, a célunk – talán leginkább ez tartott minket össze, na meg az, hogy sosem felejtettük el, miért választottuk egymást.
Ha most úgy érzed, a munkád (vagy a párodé) néha rátelepszik a kapcsolatotokra, tudd: vannak olyan hivatások, ahol ez szinte elkerülhetetlen. Az alapfelállás nem fog változni, csak az kérdéses, meddig tudjátok csinálni?
Íme, 5 olyan munkakör, amely még a legerősebb házasságokat is próbára teheti Olvass még a témában
Ezért gondolom, hogy a „légy önmagad” az egyik legrosszabb életvezetési tanács
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
Van egy barátnőm, akinek nem kedvelem a párját – és ebből nem csinálok titkot
Ez mutatja nálad, ha elmúlt a szerelem a csillagjegyed szerint
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






