🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
7/10 Szép táj
A tájépítész főnököm mindig túlvállalta a céget és amikor egy hónapon belül három nagy munkát kellett volna elvégeznünk, mondtam a kollégáimnak, hogy kilépek. Azt mondták, akkor ők is. A főnök azt hitte, viccelünk, csak akkor kapott észbe, amikor másnap nem jelentünk meg. Külsős cégekkel kellett megcsináltatnia a munkát, ez rengeteg pénzébe fájt, sőt, az egyik elégedetlen megrendelő be is perelte.
8/10 Agytröszt
A kollégám tíz éve dolgozott a cégnél, ami nem becsülte meg, pedig IT szakemberként minden jelszót ő tudott, ő tartotta egyben az egész kócerájt. Amikor kilépett, hárman mentünk vele, gyakorlatilag ellehetetlenítve a volt munkaadónkat. Két hét múlva földbe állt a cég nélkülünk, már a honlapjuk sem volt elérhető.
Húsz perccel a delegáció érkezése előtt közölte a felettesem, hogy valakinek hasmenése volt és az egész irodai mosdó tiszta fekália, takarítsam fel, de siessek, mert mindjárt itt vannak a fontos emberek. Bementem a mosdóba, ahol valóban derékmagasságig ért az ürülék a falon. Úgy döntöttem, - a találkozó főszervezőjeként – ez nem az én dolgom csak azért, mert én vagyok az egyetlen nő a csapatban, ezért a dossziémat (amiben minden infó benne volt) a kakis földre dobtam és távoztam. A mai napig mélázom, negyedóra alatt hogyan oldották meg a helyzetet.