A mosolygás tudatosan és tudat alatt alkalmazva is működik
Már több kutatásból tudjuk, hogy a mosolygásnak gyógyító ereje van – ám nem csupán a környezetünket, hanem saját magunkat tekintve is. Már egy mosoly is emelheti a hangulatot, csökkentheti a stresszt, erősítheti az immunrendszeredet, sőt meghosszabbíthatja az életedet. Dr. Isha Gupta, az IGEA Brain and Spine neurológusa szerint a mosoly kémiai reakciót vált ki az agyban, aminek következtében hormonok szabadulnak fel – beleértve a dopamint és a szerotonint. A dopamin közismerten növeli a boldogságérzetünket, míg a szerotonin a stressz csökkenésével jár. Megdöbbentő, de a hamis mosoly is segít.
Tehát azzal, hogy mosolyra húzod a szádat, akár be is csaphatod az agyadat, az ugyanis el fogja hinni, hogy boldog vagy, hiszen nevetsz – és ezzel az agyad tényleges boldogságérzetet kelt benned.
Dr. Murray Grossan, Los Angeles-i szakorvos is hasonlóan gondolkozik a mosolygásról sőt, hozzátette, újra és újra bebizonyosodik, hogy a depresszió gyengíti az immunrendszert, míg a boldogság növeli testünk ellenállását. Úgyhogy a mosolygással duplán jól indíthatod a napodat: boldogságérzetet generálhatsz az agyadban és ellenállóvá teheted az immunrendszeredet a különböző fertőzésekkel szemben.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!